Az előzetesen kiadott vietnami közlemény szerint a haditengerészet kilencórás "éves rutin gyakorlatát" a vietnámi partoktól mintegy 40 kilométerre lévő Hon Ong sziget közelében tartották. A terület 250 kilométerre van a Hszisa (Xisha) és 1000 kilométerre a Nansa (Nansha) szigetektől - állapítja meg az írás, hozzátéve, hogy Kína "deklarálta vitathatatlan szuverenitását e két szigetcsoport és a Dél-Kínai-tenger velük határos vizei fölött", amit Vietnám vitat. (A nyugati médiában a szigetek elterjedt neve Spratly-, illetve Paracell-szigetek.)Vietnám mellett Brunei, Indonézia, Malajzia és a Fülöp-szigetek is megkérdőjelezi Kína teljes szuverenitását e Dél-kínai-tengeri területek, illetve vizek felett, de Peking ezeket a területi igényeket rendre visszautasítja, bár egyúttal tárgyalást ajánl.APA GT idézi a Hszinhua hírügynökséget, amelynek korábbi jelentése szerint a múlt hét csütörtökén a Nansa-szigetek közeléből kínai halászhajókat üldöztek el vietnámi fegyveres hajók. A tengeri konfliktus közepette a kínai hajó halászhálója beleakadt egy vietnámi olajkutató hajó kábelébe - közölte a kínai külügy szóvivő magyarázata alapján a kínai média, megjegyezve, hogy a vietnámi hajó illegálisan tevékenykedett a térségben. Hanoiban korábban azt állították, hogy a kínaiak akciója szándékos volt.E közvetlen előzmények után a hadgyakorlat célja vitathatatlanul erőfitogtatás, Vietnam határozottságának a kifejezését szolgálja - állapította meg a Hsziameni (Xiamen) egyetem délkelet-ázsiai kutatóintézetének igazgatója. Egy másik szakértő, Csi Csiu-feng (Ji Qiufeng) szerint is Vietnám azt teszteli, hogy meddig mehet el a kérdésben.Csi szerint Pekingnek egyértelművé kell tennie Vietnám számára, hogy a Dél-Kínai-tenger feletti szuverenitásának kétségbevonása nem vezethet sikerhez. Ugyanakkor - mint mondta - mindkét félnek meg kell akadályoznia, hogy a feszültség tovább fokozódjon. A GT felidézi, hogy Hanoiban a hétvégén a kínai nagykövetség előtt mintegy ötvenen, Ho Chi Minh városban pedig 250-en tüntettek, vietnámi zászlókat lengettek és hazafias dalokat énekelve fejezték ki: a szigeteket országuk területéhez tartozónak tartják.A cikk emlékeztet arra is, hogy Nguyen Phuong Nga, a vietnámi külügyminisztérium szóvivője pénteken egyértelműen utalt arra, hogy Vietnám szívesen venné a nemzetközi közreműködést a béke fenntartásához a Dél-kínai-tengeren. Az Egyesült Államok Fülöp-szigeteki nagykövetségének múlt szombati közleménye szerint ugyanakkor Washington nem kíván a térségi területi vitákban állást foglalni.A GT által megszólaltatott szakértő úgy vélte, hogy Washington politikája a Dél-kínai-tenger kérdésének nemzetközivé tételével kapcsolatban nem változott ugyan, de egy esetleges konfliktus sértené az érdekeit. Szu Hao (Su Hao) a kínai külügyi egyetem intézetvezetője szerint azzal, hogy az Egyesült Államok kinyilvánította, nem kíván senki oldalára állni, stratégiai üzenetet küldött egyes térségbeli országoknak.
Hanoi teszteli a kínai vezetés türelmét?
Pekingnek nincs kétsége afelől, hogy Vietnám - éleslövészettel járó hétfői hadgyakorlatával a Dél-kínai-tengeren - a kínai vezetés türelmét tesztelte - tudatta a Global Times (GT) című angol nyelvű kínai napilap legfrissebb számában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.