Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni elnök és Salva Kiir, a néhány hét múlva függetlenné váló Dél-Szudán elnöke vasárnap tárgyalt egymással az etiópiai fővárosban a két országrész között kibontakozó konfliktus rendezéséről.A tárgyalások után több névtelenül nyilatkozó diplomata is megerősítette: a szudáni elnök beleegyezett abba, hogy országa kivonja katonáit a vitatott jogállású Abyei-ből július 9-e előtt. Ezen a napon Dél-Szudán hivatalosan különválik az Szudántól. A csapatkivonás után az ENSZ égisze alatt két etióp békefenntartó zászlóaljat vezényelnek a területre.Szudán déli részének többségükben keresztény lakosai januárban népszavazáson döntöttek arról, hogy országrészük szakadjon el a muzulmán Északtól, és alkosson önálló államot. A szétválás hivatalosan július 9-én lesz, de az olajban gazdag Abyei státusa tisztázatlan, mivel választójogi viták miatt a népszavazást ott nem tartották meg.Abyeit az észak-szudáni hadsereg májusban foglalta el, amit felháborodással fogadtak világszerte. A térség a háború peremére sodródott, a területről pedig több tízezren menekültek el.
A dél-szudáni különválás előtt távoznak a katonák Abyei-ből
A szudáni elnök beleegyezett abba, hogy országa kivonja katonáit egy vitatott jogállású déli területről július 9-e, vagyis Dél-Szudán hivatalos különválása előtt - vált ismertté vasárnap éjszaka diplomáciai forrásokból.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.