Ez az alegység fogja kiszolgálni az amerikai légierő rotációs jelleggel Lengyelországba érkező katonai repülőgépeit. Korábbi jelentések szerint F-16-os vadászgépekről és C-130 Hercules típusú katonai szállító repülőgépekről van szó. A megállapodás révén lehetőség nyílik arra, hogy lengyel pilóták és földi személyzet közösen gyakorlatozzon az amerikai légierő katonáival.Klich közölte, hogy ez csak a kezdete a lengyel és az amerikai légierő közötti együttműködésnek. A két fél arról is megállapodott, hogy az amerikai katonai repülőgépek - a pilótákkal és személyzettel - évente négyszer érkeznek Lengyelországba.Az amerikai nagykövet úgy vélte, hogy amint megkezdődnek a közös lengyel-amerikai gyakorlatok, más államok is csatlakozni akarnak majd. Kifejezte reményét, hogy a megállapodás eredményeként Lengyelország a katonai légi együttműködés regionális központjává válik.A dokumentumot az eredeti tervek szerint Barack Obama amerikai elnök május végi varsói látogatása során írták volna alá, de a feleknek addig nem sikerült megállapodniuk az összes fontos részletben.
Aláírták a lengyel-amerikai katonai együttműködéséről szóló megállapodást
Az amerikai légierő egyik alegysége 2013-tól állandó jelleggel Lengyelországban fog állomásozni. Az erről szóló megállapodást hétfőn Varsóban írta alá Bogdan Klich lengyel nemzetvédelmi miniszter Lee Feinstein varsói amerikai nagykövettel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.