Új típusú terrortámadásról van szó - mondta Boy Rafli rendőrségi szóvivő. A tizenhat embert, akik egy ismeretlen csoport tagjai, az elmúlt hét folyamán állították elő a főváros, Jakarta környékén.Az ország rendőrsége az elmúlt hónapokban, támadások, illetve támadási kísérletek sorozata után több tucat gyanúsítottat fogott el, olyanokat, akik valamilyen módon mind kötődtek az iszlamista radikálisokhoz.Egy öngyilkos merénylő Java szigetén életét vesztette áprilisban egy rendőrségi imateremben felrobbantott szerkezet áldozataként.A 240 milliós ország nagy többsége muzulmán, és a 2000-es évek elején számos pokolgépes támadás történt, amelyeket a Jemaah Islamiyah radikális iszlamista csoportnak tulajdonítottak. A legbrutálisabb ezek közül a bali volt, amelyben - 2002-ben - 202 ember halt meg.
Ciánnal akartak megmérgezni a rendőröket Indonéziában
Előállítottak 16 embert Indonéziában azzal a gyanúval, hogy ciánnal akarták megmérgezni több rendőrőrs étkezdéjében az élelmiszert és az üveges ásványvizet - jelentette be hétfőn a rendőrség.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.