A világ leggazdagabb országai - köztük az Egyesült Államok, Németország, Franciaország és Japán - részvételével megtartott rendezvény eredetileg kitűzött célja az volt, hogy 2015-ig 3,7 milliárd dollár új finanszírozási forrás álljon rendelkezésre a főleg gyermekek között pusztító fertőző - elsősorban hasmenéses és tüdőgyulladásos tünetekkel járó - betegségek elleni védőoltásokra.A londoni konferencia végére azonban az adományozó országok és intézmények összesen 4,3 milliárd dollárnyi segítségre tettek ígéretet. Az összeg zömét a brit kormány, illetve Bill Gates alapítványa állja. David Cameron brit miniszterelnök bejelentette, hogy Nagy-Britannia 814 millió fonttal (1,3 milliárd dollárral) toldja meg a gyermekek globális védőoltási programjára eddig elkülönített - a 2011-2015 közötti időszakra szóló - 680 millió fontos alapját.Gates a konferencián felszólalva bejelentette, hogy alapítványa egymilliárd dollárral járul hozzá a következő öt évben az oltási programhoz. A rendezvényen elhangzott, hogy a szegény országokban évente kétmillió öt éven aluli gyermek hal meg olyan tüdőgyulladásos fertőzésekben, amelyek ellen már jó ideje létezik védőoltás.Cameron a rendezvényen közölte: a Nagy-Britannia által felajánlott források segítségével öt év alatt 80 millió gyermeket lehet beoltani, és valószínűleg csaknem másfél millió gyermek élete lesz megmenthető.Bill Gates szerint az alapítványa által támogatott oltási programok évente egymillió gyermek életét menthetik meg a fejlődő országokban.
Egymilliárd dollárt ad Bill Gates gyerekek oltására
Több mint négymilliárd dollárt - a vártnál jóval nagyobb összeget - adtak össze a szegény fejlődő országokban élő gyerekek védőoltási programjára az adománygyűjtés céljából összehívott hétfői londoni konferencia részvevői, akik közül Bill Gates, az amerikai Microsoft elektronikai óriáscég társalapítója egyedül egymilliárd dollárt ajánlott fel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.