A leadott szavazatok 21 százalékának összesítése után a Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök vezette Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 56 százalékkal áll élen - közölte a Haber Türk televízió.A CNN-Türk hírtelevízió közlése szerint a szavazatok 30 százalékának összesítése után az AKP 54,8 százalékkal vezet. Az eredményt azonban befolyásolhatja, hogy a kemalista, szekuláris, nyugati irányultságú szavazók bázisain, a nagy nyugat-törökországi városokban leadott szavazatok összesítése estére várható. Az AKP a 2007-es választáson a voksok 46,7 százalékával győzött. A közvélemény-kutatások most 46-50 százalék közötti eredményt jósoltak a pártnak.A szavazóhelyiségek vasárnap délután öt órakor zártak, több mint 50 millió választásra jogosult polgár adhatta le voksát közel 200 ezer szavazókörben. Tizenöt politikai párt és 203 független jelölt versengett a parlament 550 mandátumáért. A voksoláson most első ízben használtak átlátszó műanyag urnákat és lezárható sárga borítékokat a csalások megakadályozására. Minden előrejelzés szerint az AKP kerül ki győztesen a megmérettetésből. Az egyetlen igazi és nyitott kérdés az maradt, hogy az AKP kétharmados többséget szerez-e a parlamentben, aminek köszönhetően egyedül is elfogadhatna egy új alkotmányt. A szavazás rendben zajlott, csak néhány apró incidensről érkezett jelentés. Az Anadolu hírügynökség jelentése szerint a délkeleti Batman tartományban a rendőrség 34 embert vett őrizetbe, akik a gyanú szerint arra kényszerítették a lakosokat, hogy a kurd lázadókkal kapcsolatba hozott Béke és Demokrácia Pártjára szavazzanak. A legsúlyosabb incidens Ankarában történt, ahol a egy csoport rátámadt egy szavazóhelyiségben rátámadt az általa csalással vádolt kormánypárt híveire. Öt embert megvertek, a rendőrség a levegőbe lőve tudta feloszlatni a tömeget. Tizennégy embert őrizetbe vettek. A délkeleti Viransehirben egy képviselő megsebesített két rendőrt.A többségükben muzulmánok lakta világi állam, amely csatlakozni kíván az Európai Unióhoz, jelentős gazdasági tényező és befolyásos politikai szereplő lett a nemzetközi színpadon, amióta Erdogan pártja 2002-ben hatalomra került. Szavazatát leadva Isztambul ázsiai részének egyik általános iskolájában, az 57 éves Erdogan kijelentette: a választás az az időszak, amikor a népé a szó. "Remélem, hogy a választások hozzájárulnak a béke, a jogok és a szabadságjogok megszilárdításához" - jelentette ki a kormányfő, fejkendőt viselő feleségével és lányával az oldalán.Erdogan a választási kampányban azt ígérte, hogy a hadsereg által elfogadott 1982-es alaptörvényt felváltó új alkotmány tartalmazni fogja az "alapvető jogokat és szabadságjogokat", de viszonylag kevés részletet árult el az új alaptörvény tervezetéről.
Fényes győzelem felé halad Törökország kormányzó pártja
Az első részeredmények szerint fényes győzelmet arathat Törökország kormányzó pártja a vasárnap tartott parlamenti választáson.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.