A hivatalos tájékoztatás szerint délben még "heves" harcok folytak a török határ közelében lévő városban a hadsereg és az ott működő "terrorista csoportok" tagjai között. Egyelőre nem lehet tudni, hányan haltak meg a harcokban. Szíriában három hónapja tömeges megmozdulásokon követelik Bassár el-Aszad elnök távozását.Az állami hírügynökség jelentése szerint a hadsereg heves összecsapások közepette azután hatolt be Dzsiszr es-Sugúrba, hogy hatástalanították az utakon és hidakon elhelyezett robbanószerkezeteket. Az ellenzék szerint nagyjából 200 páncélozott harcjármű vonult be a városba déli és keleti irányból, helikopterek támogatásával. Aknavetőkkel is lőtték a települést, amely stratégiai ponton, a Szíria második legnagyobb városát, Aleppót a legnagyobb kikötővel, Latakiával összekötő út mentén fekszik.APEllenzéki források szerint több száz zendülő katona sáncolta el magát a városban, ahol hétfőn 120 katona halt meg. A hivatalos verzió szerint a kormányellenes lázadók ölték meg őket, a rendszer ellenzéke viszont azt állítja, hogy saját társaik mészárolták le azokat a katonákat, akik megtagadták a parancsot, hogy civilekre lőjenek. A szíriai hatóságok kitiltották a külföldi újságírókat az arab országból, ezért nagyon nehéz független forrásból megerősíteni a szembenálló felek állításait.Az állami televízió jelentése szerint megtalálták a város biztonsági erői megölt tagjainak holttestét egy tömegsírban. A jelentés nem tér ki arra, hányan feküdtek a tömegsírban. A televízió szerint "fegyveres csoportok" megcsonkították a holttesteket. Az egykor 40 ezres városból, amelyet csaknem egy hete zárt körül a szíriai hadsereg, szinte mindenki elmenekült az elmúlt napokban, a többség északra, az alig 40 kilométerre fekvő török határ felé. A határ térségében helyszíni értesülések szerint szíriai oldalon tízezer ember gyűlhetett össze. Török adatok szerint eddig több mint ötezren keltek át a határon, róluk a Vörös Félhold szervezet menekülttáboraiban gondoskodnak.Az Egyesült Államok ismét elítélte a szíriai vezetést az ellenzékkel szembeni "brutális fellépés" miatt, és követelte, hogy Aszad elnök tegye lehetővé, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) munkatársai "azonnal és korlátozás nélkül" bejuthassanak a harcok sújtotta területre. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában sikertelenül zárult az újabb egyeztetés a hét közepén négy EU-tagállam által beterjesztett határozattervezetről, amely elítélné Szíriát a tüntetőkkel szembeni brutális fellépésért. Oroszország és Kína képviselője el sem ment a tárgyalásra.Az egyiptomi külügyminiszter úgy nyilatkozott az al-Hajat című napilapnak, Kairó is ellenzi Szíria elítélését, s a színfalak mögött azon dolgozik, hogy ehelyett Damaszkuszban fogadják a nyugati országok különleges megbízottját.
A szír hadsereg átvette az ellenőrzést Dzsiszr es-Sugúrba
A szíriai hadsereg páncélozott harcjárművekkel bevonult vasárnap reggel az arab ország északnyugati részén fekvő Dzsiszr es-Sugúrba, és teljes ellenőrzése alá vonta a várost.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.