Vasárnapi sajtóértesülések szerint még mindig több mint 700-an vannak életveszélyes vagy legalábbis válságos állapotban a különböző észak-németországi kórházakban. Őket hemolitikus urémiás szindróma (HUS), azaz súlyos vérszegénység, valamint veseelégtelenség miatt kezelik.Egészségügyi szakértők annak a nézetnek adtak hangot, hogy közülük több mint százan veseátültetésre vagy életük végéig művesekezelésre szorulnak. Ezért - hangsúlyozták - minden támogatást meg kell adni a kórházaknak, és a betegeket a lehető legjobb ellátásban kell részesíteni.MTI/EPAVasárnapi adatok szerint a hasmenésjárvány halálos áldozatainak száma 32-re emelkedett, és meghaladja a 4000-et a fertőzöttek, illetve a fertőzésgyanús esetek száma. Az utóbbi 48 órában ugyanakkor a korábbiaknál jóval kevesebb új megbetegedés történt, amiből a hatóságok arra következtetnek, hogy a járvány visszaszorulóban van. Ennek ellenére Daniel Bahr egészségügyi miniszter, valamint a Robert Koch országos járványügyi intézet továbbra is elővigyázatosságot sürgetett, és a higiéniai követelmények legszigorúbb betartására szólított fel.Némi megkönnyebbülést okozott, hogy a hatóságok a hét végén minden kétséget kizáróan bizonyították, hogy a járványt okozó, különösen agresszív kólibaktériumot egy alsó-szászországi biokertészetből származó növényi csíra terjesztette. Kiderült, hogy több olyan személy fertőződött meg, aki a bienenbütteli üzemből származó csírafajtát fogyasztott, de a mutáns baktériumot kimutatták laboratóriumi vizsgálaton is. Az üzemben többféle csírát termesztenek, de a hatóságok azt nem közölték, hogy melyik növény csírája a "bűnös".Továbbra sem tudják azonban, hogy maga a csíra miként "fertőződött meg". Erre vonatkozóan változatlanul két teória van: vagy az üzem által külföldről importált mag tartalmazta már a baktériumot, vagy pedig az öntözésre használt víz okozta a fertőzést. Mindenesetre Ilse Aigner mezőgazdasági miniszter a növényi csíra termesztésével, illetve az alapanyag importjával kapcsolatban az egész országra kiterjedően fokozott ellenőrzést rendelt el.A hatóságok ezzel egy időben megkezdték a járvány tanulságainak levonását. "Első körben" elismerték, hogy nem működött megfelelően a kormányzati szervek és az egészségügyi hatóságok közötti koordináció, mint ahogy a központi járványügyi szervezetek, főként a Robert Koch Intézet és a kórházak közötti, a járvány terjedésére vonatkozó egyeztetés sem. Így fordulhatott elő például, hogy a kórházak által egy-egy új betegről kötelezően küldött értesítés a posta lassúsága miatt olykor 5-7 nap alatt jutott el az intézethez. Ezért a szakértők szerint a jövőben a kötelező tájékoztatás más útját kell választani.
Hasmenésjárvány: sokan életük végéig művesekezelésre szorulnak
Miközben bizonyos jelek arra utalnak, hogy csendesedik a németországi hasmenésjárvány, mind inkább a súlyos betegek kezelésével kapcsolatos gondok kerülnek előtérbe.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.