A Rzeczpospolita csütörtöki beszámolója szerint ekkora mértékű leépítés azt jelentené, hogy annyian dolgoznának a közszférában, mint 2007-ben. A leépítésre még egy korábban elfogadott törvény ad lehetőséget, amely szerint 2013-ig a közszférában 10 százalékos létszámcsökkentést hajtanak végre és felmerült a közalkalmazotti bérek 2014-ig történő befagyasztása is, de erről egyelőre döntés nem született. Az elbocsátásokat lehetővé tevő törvény miatt még az év elején az alkotmánybírósághoz fordult a lengyel államfő, s akkor felfüggesztették a tervet.
Húszezer fős leépítés lehet a közszférában Lengyelországban
Húszezer fős leépítés lehet a lengyel közszférában, ha az államháztartási hiány csökkentése céljából szükségessé válna a kormányfő "B terve".
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.