Carcela az első félidő közepén a jobb szélen fejjel kísérelte meg elvinni a labdát riválisa előtt, aki nagyon rossz ütemben és rossz helyre rúgott, mert a liége-i középpályást találta el, aki arccal előre esve, eszméletlenül terült el a földön. Kórházba szállítása után kiderült, hogy többszörös arc- és orrcsonttörése van, szemürege csúnyán rongálódott, továbbá agyrázkódást is kapott. A vétkes játékos - Tőzsér Dániel csapattársa - az esetet megúszta egy sárga lappal. A mérkőzés amúgy 1-1-re végződött, ez pedig Tőzsérék belga bajnoki címét jelentette.
Megműtötték a fejberúgott belga focista arcát
Sikeres rekonstrukciós műtéten esett át szerdán Mehdi Carcela, a belga Standard Liége marokkói válogatott labdarúgója, akit a Racing Genk elleni május 17-ei bajnoki mérkőzésen úgy fejbe rúgott Chris Mavinga, hogy súlyos sérüléseket szenvedett.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.