MTI/EPAObama, aki keddtől - II. Erzsébet királynő vendégeként - állami látogatást tesz Nagy-Britanniában, a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának adott interjúban kijelentette: az amerikai kormány "nagyon tiszteli" Pakisztán szuverenitását, ám nem nézheti tétlenül, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei ellen Pakisztánban szőtt "aktív" terrortámadási tervek megvalósuljanak.Obama szerint az al-Kaida terrorhálózat néhány hete Pakisztánban megölt vezérének, Oszama bin Ladennek külső segítségre volt szüksége ahhoz, hogy 5-6 évig az országban élhessen. Az Egyesült Államok most azt vizsgálja, hogy "ez kormányzati vagy nem kormányzati segítség volt-e" - tette hozzá.
Obama a BBC-nek: újabb terrorellenes rajtaütések lehetnek Pakisztánban
Az Egyesült Államok szükség esetén újból végrehajtana Pakisztánban katonai rajtaütéseket terroristák ellen - mondta a BBC-nek Barack Obama amerikai elnök.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.