Mohamed Ibráhim Abdel-Monemet - a rendfenntartó erők első olyan tagját, akit az említett eseményekben elkövetett gyilkosságokért ítélnek el - bűnösnek találták abban, hogy "lőfegyverrel és véletlenszerűen" megölt húsz tüntetőt, és megsebesített 15-öt, azt próbálva megakadályozni, hogy a demonstrálók elfoglaljanak egy kairói rendőrőrsöt január 28-án, "a harag péntekén", a lázadás egyik legvéresebb napján.A bíróság a törvényeknek megfelelően Ali Gomaa egyiptomi főmuftihoz terjeszti fel az ítéletet. A főmufti, akinek feladata a kormány megbízásából az iszlám törvény értelmezése, s annak keretében a halálos ítéletek jóváhagyása, ritkán mond ellent az igazságszolgáltatás döntéseinek. Az ítélet a mufti döntése után június 26-án emelkedhet jogerőre.Hivatalos adatok szerint 846 halottja és több ezer sebesültje volt a Mubarak elleni népfelkelésnek.Az exelnök jelenleg előzetes letartóztatásban van a vörös-tengeri Sarm-es-Sejk egyik kórházában, miközben vizsgálat folyik ellene a tüntetők halála ügyében. Belügyminisztere, Habíb el-Adli és hat másik vezető ellen per folyik annak vádjával, hogy parancsot adtak éleslőszer használatára a demonstrálókkal szemben.Nagyítás-fotógalériánk az egyiptomi forradalom eseményeiről. AP Photo/
Halálra ítéltek egy tüntetőket gyilkoló rendőrt Egyiptomban
Halálra ítélt egy egyiptomi bíróság vasárnap egy rendőrt, aki húsz tüntetőt lőtt le a Hoszni Mubarak elnök uralma elleni, január 25-től február 11-ig tartó népfelkelés idején.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.