A német védelmi tárca korábbi államtitkára a fenti megállapításból számos kérdést vezet le: mennyi időre, mennyi szervezési és kiképzési támogatásra, valamint mennyi nehézfegyverre van szükségük a Kadhafi-ellenes erőknek ahhoz, hogy a NATO légi támogatásával a hátukban döntő offenzívát indíthassanak a kormányerők ellen?

Továbbá: milyen mértékű erők bevetésére hajlandók a nyugati államok, hogy hatékony segítséget nyújtsanak a Kadhafi rezsimjét védő csapatok felőrléséhez? Miként akarják értelmezni és alkalmazni az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1973. számú határozatát, hogy szárazföldi csapatok bevetése nélkül is lehetővé váljék a katonai döntés kicsikarása, és elérhető legyen a nyíltan ki nem mondott, ám a gyakorlatban követett cél: a líbiai rendszerváltás?

Vajon tartós katonai erőegyensúly mellett hogyan lehetne elérni Kadhafi erőszakos megbuktatása nélkül a tárgyalásos úton történő rendszerváltást? Van-e alternatívája "a forradalom győzelmének" – akár az országnak és erőforrásainak felosztása, akár a Kadhafi-klán önkéntes száműzetésbe vonulása révén?

Légi támogatás a líbiai felkelőknek.

AP

A lázadók Bengáziban székelő vezetősége szerint "mindegy, hogy a harcok még egy napig, egy hónapig, vagy egy évig tartanak", mert az eddigi vérontás után amúgy sincs már lehetőség a tripoli rezsimmel való kibékülésre. A lázadók nyilvánvalóan abban bíznak, hogy korlátlan ideig részesülnek a Nyugat, az Arab Liga, az ENSZ meg az EU támogatásában. Időt akarnak nyerni, hogy erőt gyűjtsenek, s mindezt fel akarják használni a Kadhafi fölötti végső győzelem érdekében: addig vívni a harcot, amíg a rezsim kifogy erőforrásaiból és tartalékaiból.

A szövetséges kormányokhoz hasonlóan a lázadók arra számítanak, hogy Tripoli fölött gyengülni fog a rezsim ellenőrzése, megmozdulnak a tunéziai határ mentén élő beduinok, valamint hátat fordítanak a rezsimnek a nyugat-líbiai törzsek. Ennek következtében vagy magától felbomlik a rendszer, vagy a belső körből kikerülő puccsisták végeznek Kadhafival.

A NATO-nak és katonai téren meglehetősen tartózkodó vezető hatalmának, Amerikának azonban – brüsszeli és washingtoni értesülések szerint - csöppet sem mindegy, meddig tart még a líbiai háború, mekkora ráfordítást igényel, mekkora veszteségekkel fog járni, és milyen kockázatokat von maga után. Mike Mullen tengernagy, az egyesített vezérkar főnöke május elején Brüsszelben, a NATO védelmi bizottsága előtt világosan megmondta: az Egyesült Államok nem hajlandó szárazföldi erőket küldeni Líbiába. A második vonalba történt visszavonulásuk óta az amerikaiak mindössze 12 vadászgépet bocsátottak rendelkezésre (olaszországi támaszponton) - és ezek líbiai bevetésére is csak a washingtoni védelmi miniszter döntése alapján kerülhet sor. Amerikától tehát nem várható "katonai impulzus", még a Földközi-tengeren állomásozó 6. flottától sem - hacsak nem következik be humanitárius katasztrófával fenyegető drámai helyzet Líbiában. Az USA stratégiai érdekei a Közel-Keleten Egyiptomra, Izraelre, Szíriára, Jordániára és a Perzsa-öbölre összpontosulnak.

A líbiai polgárháborút azonban nem lehet idegen erők bevetésével addig vívni, amíg valamelyik fél kimerülésével véget érnek a harcok. Ezért már megkezdődött a politikai kiút és a diplomáciai közvetítés lehetőségének a keresése. Törökország szinte tolakodva kínálja fel magát – ám az, hogy a muzulmán NATO-országban Kadhafi menedéket kaphatna-e, más lapra tartozik. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök épp olyan energikusan szólította fel lemondásra és Líbia elhagyására Kadhafit, mint előtte Obama és a nyugat-európai kormányok.

Belpolitikai okokból szinte egyetlen arab ország sem jöhet szóba menedékhelyként: Marokkótól Algérián át Szíriáig túl nagy a kockázata a forradalmi megmozdulások kiterjedésének. Az egykor nyugodt Libanon pedig nincs olyan állapotban, hogy bukott arab diktátorokat fogadjon be.

Megfáradt líbiai felkelők - Nagyítás-fotógaléria

AP

A líbiai kormány lőszer- és üzemanyag-raktárait, nehézfegyver-bázisait és parancsnoki állásait célzó légitámadásokon kívül katonai síkon nincs más opciója a Nyugatnak mindaddig, amíg nem hajlandó különleges erőket, illetve szárazföldi csapatokat bevetni Líbiában. Kadhafi fegyveresei elvegyülnek a lakosság körében, tankjaikat és lövegeiket mecsetek, kórházak, iskolák szomszédságában állítják fel. A NATO becslése szerint Kadhafinak 20-40 bunkerszerűen kiépített földalatti parancsnoki állása van polgári épületek közelében. Ezek egy része lakossági óvóhelynek van álcázva.

A NATO-erők európai főparancsnokának május első felében közreadott helyzetértékelése szerint jókora stratégiai deficit tátong a homályosan körülírt politikai cél, a bevethető katonai eszközök és az operatív opciók között. Mindezt korlátok közé szorítja a BT 1973. számú határozata, amely nyitva hagyja "a lakosság védelméhez szükséges eszközök" bevetését. Ezt a lehetőséget azonban a szövetséges kormányok – politikai és nemzetközi jogi okokból – restriktíven értelmezik. Olyan ENSZ-határozat viszont, amely ennél továbbmenne, ma nem tűnik elérhetőnek.