Héctor Medina kedd este munkahelyéről tért haza, s az úton végig követték egy motorbiciklivel. Már éppen belépett volna otthonába, amikor a motoron ülő két férfi rálőtt. Medina három lövést kapott a hátába és egyet a karjába. Medina bátyja azt állítja, hogy a családtagok által riasztott rendőrök nem voltak hajlandóak elkísérni a kórházba a súlyos sebesültet szállító mentőt. Az újságíró később a kórházban belehalt sérüléseibe. Másfél év alatt Medina volt a tizenegyedik újságíró, akit Hondurasban meggyilkoltak. Nemzetközi emberjogi és újságíró szervezetek követelték Porfirio Lobo kormányától, hogy kerítse kézre az elkövetőket, miután eddig csak két esetet derítettek fel a helyi hatóságok. Hondurasban gyakori az erőszak: minden százezer lakosra 50 gyilkosság jut.
Újabb újságírót öltek meg Hondurasban
Ismeretlen tettesek agyonlőttek egy újságírót Hondurasban. A 35 éves Héctor Medina a közép-amerikai ország északi részén fekvő Morazón városban a helyi televízió egyik hírműsorát vezette, és munkájával összefüggésben korábban többször kapott halálos fenyegetéseket. Beszámolóiban Medina bírálta a rendőrséget és azokat a biztonsági magáncégeket, amelyeket a drogcsempészek működési területén élő farmerek szerződtettek - közölte Santos Gálvez, a hondurasi újságírók szövetségének a regionális elnöke.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.