Tájékoztatása szerint 33 embert a déli Deraa tartományban, 27 tüntetőt a középső országrészben fekvő Homsz tartományban, 2 civilt pedig a Szíria északnyugati részén fekvő Latakiában (el-Ládzikija) és környékén öltek meg.Szíriában pénteken országszerte tízezrek tüntettek a rendszer ellen, dacolva azzal, hogy a belügyminisztérium nem engedélyezett semmilyen felvonulást, tüntetést, vagy ülősztrájkot.A dél-szíriai Deraát tekintik a szíriai rendszerellenes tüntetések bölcsőjének. Deraát hétfőn megszállta a hadsereg, hogy Aszad elnök parancsára leverje a lázongást.Az amerikaiak számlákat fagyasztottak beAz amerikai kormány pénteken az emberi jogok megsértése miatt befagyasztotta a szíriai titkosszolgálat, annak vezetője, valamint Bassár al-Aszad elnök két rokona, és az iráni Iszlám Forradalmi Gárda amerikai kintlévőségeit és megtiltotta a velük való üzleti együttműködést.Az Obama-kormány által hozott intézkedések által megcélzott két Aszad-rokon az elnök öccse, Maher al-Aszad, aki egy, a deraai tüntetések elfojtásában részt vett páncélos dandár parancsnoka, és az államfő egyik unokaöccse, Atif Nadzsib, aki a város Politikai Biztonsági Igazgatóságának vezetője volt a véres fellépés idején.A szankciók érintik a szíriai Általános Hírszerzési Igazgatóságot és annak vezetőjét, Ali Mamlukot, valamint az arab országban végbemenő erőszakos cselekmények anyagi támogatásával vádolt iráni forradalmi gárdát is. Az intézkedések kiterjednek a szíriai vezetés által használt repülőgépek alkatrész-utánpótlására is és megtiltják egy Aszad elnök számára megépített luxusrepülő leszállítását is.AP PhotoMaga a szíriai elnök nem szerepel a Barack Obama aláírását viselő intézkedések által érintett személyek között, a most bevezetett szankciók azonban 2004 óta a leghatározottabb amerikai lépések Szíriával szemben. Washington az elmúlt két évben a Bush-kormányzat által bevezetett kereskedelmi korlátozások enyhítésével - amelyeket Washington most visszaállított - és azzal, hogy nagykövetet küldött Damaszkuszba, közeledni próbált Aszad kormányzatához."A ma kihirdetett szankciók célja, hogy megmutassák a líbiai vezetésnek: magatartásáért és cselekedeteiért felelnie kell" - jelentette ki pénteken Washingtonban Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. "Felszólítjuk Aszad elnököt, hogy változtasson irányvonalán és hallgassa meg saját népének felhívását" - hangoztatta James Carney, a Fehér Ház szóvivője, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok megítélése szerint a szíriai kormány állampolgárokkal szembeni fellépése miatt a nemzetközi közösségnek erős válaszlépéseket kell tennie. Carney üdvözölte az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának a szíriai elnyomó intézkedéseket elítélő határozatát.Kérdéses ugyanakkor, hogy a szankciók hatása mennyire lehet jelentős, mert a szíriai vezetésnek az Egyesült Államokban lévő kintlévőségei nem jelentősek. A szíriai jogvédő csoportok szerint az országban mintegy 500 ember vesztette életét a Deraában március 17-án kirobbant tüntetések kezdete óta. Damaszkusz szerint ezzel szemben a rendvédő erők 78 tagja és 70 civil vesztette életét az erőszakban, amelyért a kormány fegyveres csoportokat tesz felelőssé.Az EU is szankcionálAz Európai Unió megkezdi a fegyverszállítási embargóra is kiterjedő szankciós intézkedések előkészítését Szíriával szemben. A nagykövetek - nevük mellőzését kérő források korábbi jelzése szerint - döntést terveztek arról, hogy felfüggesztik az EU és Szíria közötti együttműködési megállapodás alapján a damaszkuszi kormánynak szánt támogatási összegek folyósítását. Az unió arra törekszik, hogy a civil társadalmat ne sújtsa a pénzmegvonás, és azt tartja fontosnak, hogy a támogatások ne a damaszkuszi kormány közvetítésével jussanak el rendeltetési helyükre. EU-források felhívták az MTI figyelmét arra, hogy a szíriai kormányzatnak fizetett pénzeknél jóval jelentősebb összeget képviselnek az Európai Beruházási Bank jelenleg futó szíriai projektjei, amelyekre nem vonatkozik a felfüggesztés.
Szíria: tüntetők tucatjait ölték meg pénteken
Legalább 62 civilt öltek meg a szíriai rendfenntartó erők a Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen szervezett pénteki megmozdulásokon - közölte egy emberi jogi szervezet. Az amerikai kormány pénteken az emberi jogok megsértése miatt befagyasztotta a szíriai titkosszolgálat, annak vezetője, valamint Bassár al-Aszad elnök két rokona, és az iráni Iszlám Forradalmi Gárda amerikai kintlévőségeit és megtiltotta a velük való üzleti együttműködést.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.