A mozgalom Konzultatív Tanácsa a Szabadság és Igazságosság Pártja megalapításával együtt annak politikai programját is elfogadta, és elhatározta, hogy az új formáció indul a szeptemberi parlamenti választásokon - közölte sajtóértekezletén Mohammed Huszein, a 80 éves mozgalom főtitkára. Mind ő, mind Mohammed al-Murszi, a párt vezetője hangsúlyozta, hogy a Szabadság és Igazságosság nem vallási, hanem világi párt.A párt a különböző kérdésekben elfoglalandó álláspontját egyezteti a mozgaloméval, de attól független lesz - tették hozzá.
Pártot alapított a Muzulmán Testvériség
Pártot alapított a legszervezettebb egyiptomi politikai erőnek tartott Muzulmán Testvériség - jelentette be szombaton Kairóban maga az iszlamista mozgalom.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.