Abdul Szálám Mohammed szavai szerint Moammer Kadhafi líbiai vezető csapatai ellenőrzik a várost, amely fontos olajkiviteli terminál. A Bregánál és a tőle 80 kilométerre keletebbre lévő Adzsdábíjánál februárban törtek ki heves harcok a felkelők és a kormánycsapatok között, de a két várost összekötő országút mentén folytatódó harcok állóháborúvá váltak.
Mohammed szerint a Kadhafihoz hű katonák jelenleg 3 ezren vannak Bregában, de jelenlétüket folyamatosan növelik.
Grad-rakétáikat föld alatti alagutakban helyezték el, hogy megvédjék őket a NATO légicsapásaitól - mondta a nyilatkozó, hozzáfűzve, hogy a felkelők Adzsdábíjától al-Arbinig (nagyjából félúton Bregáig) tartják ellenőrzésük alatt a területet, de a kormányerők mesterlövészei a sivatagos vidék dűnéi mögött megbújva igen aktívak.
Számos felkelő lelkes, de kevés harci tapasztalattal és könnyűfegyverzettel rendelkező fiatalember, és a Kadhafitól elpártolt hivatásos katonák azt javasolják nekik, hogy maradjanak a frontvonalak mögött.
Adzsdábíja nyugati bejáratánál a felkelők barikádokat emeltek. Adzsdábíja a felkelők kezén lévő utolsó jelentős város Bengázi, a felkelők központja és a még keletebbre lévő Tobruk, az ugyancsak fontos olajkikötő előtt.
Felkelővezetők hangoztatják: azt követően, hogy Szirttől, Kadhafi szülővárosától fejvesztett visszavonulásra kényszerültek, taktikát változtattak.
Dzsalál el-Galal, a felkelők egyik szóvivője szerint most arra összpontosítanak, hogy a házuk táján rendet tegyenek, és igyekeznek megvédelmezni az általuk elfoglalt területeket. Számítanak arra, hogy a brit katonai tanácsadók városba érkezése után javíthatnak szervezettségükön és harci tevékenységük összehangolásán a NATO-erőkkel.
Alagutakba menekítik a rakétákat Líbiában
Líbiai kormányerők alagutakat ástak a keleti Brega olajváros körül, hogy azokba rejtsék el rakétáikat a NATO harci gépei elől - közölte a felkelők hadseregének egyik tisztje kedden.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.