A Vatikán közleménye szerint a püspöknek pszichológiai kezelésen kell átesnie, majd ezután további szankciókra számíthat.
Ez az első ismert eset, hogy a Vatikán alkalmazza a katolikus egyházi személyek által elkövetett szexuális bűntettekre tavaly kidolgozott új eljárási szabályt. Ennek értelmében az egyházközség többek közt kivizsgálhatja és megbüntetheti a püspököket, érsekeket, akik szexuális bűntényt követnek el kiskorúakkal szemben, és végső büntetésként akár kitaszíthatják a papi rendből is.
Vangheluwe volt az első püspöki rangú belga, aki önnön bűne miatt mondott le, nem pedig azért, mert az irányítása alá tartozó egyházmegyében tisztségviselők visszaéléseket követtek el.
Megdöbbenést keltett Belgiumban a közelmúltban, hogy az illetékes ügyészségről kiszivárgott: polgári bíróság előtt a volt püspököt nem vonhatják felelősségre, mert bűnei már elévültek.
A Vatikán keddi közleménye egyúttal korrigálja a belga püspöki kar hétvégi nyilatkozatát, amely szerint a volt püspök csupán lelki és pszichológiai kezelésre távozott külföldre és nem tett említést az ügy folytatásáról.
A Vatikán pszichológiai kezeléssel bünteti a pedofil püspököt
A Vatikán megbünteti a belgiumi Brugge (Bruges) volt püspökét, Roger Vangheluwét, aki éveken át szexuálisan zaklatta egy unokaöccsét. A Szentszék kedden közölte, hogy a tavaly lemondott püspök nem tölthet be nyilvános papi szerepet.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.