A kicsiny, mindössze 20 négyzetkilométernyi szigetre több ezer észak-afrikai - zömmel tunéziai - menekült érkezett az év eleje óta. A pár száz fő befogadására alkalmas menekülttábor régen megtelt, emiatt a jövevények nagy része a szabad ég alatt, sátrakban húzza meg magát. A higiéniai körülmények embertelenek.
Silvio Berlusconi olasz kormányfő szerdán a szigetre látogatott, az ígérve az egyre jobban zúgolódó helyi lakosságnak, hogy a menekültek problémája 2-3 napon belül megoldódik: továbbszállítják őket az olasz szárazföldre. Csütörtökön mintegy 2500 afrikait el is szállítottak hajókon. Pénteken azonban rosszabbra fordult az időjárás, emiatt a hajók nem tudtak kikötni Lampedusán.
A miniszterelnök szombaton Cataniában megerősítette, hogy vasárnapig az összes menekült elhagyhatja Lampedusát. Azok közülük, akik eleget tesznek a feltételeknek, ideiglenes tartózkodási engedélyt kaphatnak Olaszországban - tette hozzá. Ennek birtokában szabadon mozoghatnak majd Európában. Ez a megoldás nem nagyon tetszik Párizsnak, köztudott ugyanis, hogy a tunéziaiak többsége francia földre szeretne eljutni.
Róma az utóbbi hetekben rendszeresen bírálta az Európai Uniót - és különösen Franciaországot - amiatt, hogy a menekültválsággal összefüggésben nem tanúsítanak kellő szolidaritást Itáliával. Olasz földre az év eleje óta 22 ezer menekült érkezett, a nagy többségük Tunéziából.
Éhségsztrájkba kezdtek a menekültek Lampadusán az embertelen körülmények miatt
Éhségsztrájkba kezdett a Lampedusa szigetén összezsúfolódott tunéziai menekültek egy része: mindaddig nem hajlandók elfogadni a helyi hatóságoktól kapott élelmet, amíg nem válik bizonyossá, hogy átszállítják őket az olasz szárazföldre.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.