A razziák során a feltételezett emberrablók tüzet nyitottak rendőrökre és egyet megsebesítettek közülük. További részletekről nem tudni.
A hét észt turistát március 23-án hurcolták el álarcos fegyveresek. A beszámolók szerint a biciklistákat nem sokkal azután tartóztatták fel, hogy átkeltek a szíriai-libanoni határon, majd egy fekete Mercedesbe és két fehér kisbuszba tuszkolták őket. Az eset egy többségében keresztények lakta település, Zahle közelében történt. Az elrabolt észtek 25 és 40 év közötti férfiak. Elhurcolásuk helyszínén megtalálták az irataikat, mobiltelefonjaikat és kerékpárjaikat.
Urmas Paet észt külügyminiszter hétfőn Bejrútba érkezett, Kifejezte reményét, hogy a hatóságok a lehető leghamarabb honfitársai nyomára bukkannak.Az észt külügyminisztert fogadja Michel Szulejman libanoni államfővel is.
Rendőrökre lőttek az észt turisták elrablói
A rendőrség azonosította azokat a személyeket, akik múlt héten elraboltak hét észt turistát a kelet-libanoni Bekaa-völgyben és akciót indított felkutatásukra - közölte kedden egy biztonsági illetékes.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.