Az ügyészség Roman Giertych egykori oktatási miniszter kérelme alapján rágalmazás miatt indíthat eljárást. Kaczynski és Giertych között 2010-ben kezdődött a konfliktus, amikor a volt tárcavezető egy interjúban azt állította, hogy Kaczynski, mint egykori kormányfő előszeretettel gyűjtött terhelő bizonyítékokat politikai ellenfeleiről. Kaczynski erre hazugsággal vádolta meg Giertych-t, aki válaszul pert indított ellene.
Giertych a Lengyel Családok Ligája (LPR) nevű párt tagja, amely 2006 és 2007 között koalícióra lépett a PiS-szel.
Kaczynski egyelőre nem nyilatkozott a mentelmi jogáról való lemondás kérdésében. Pártjának tagjai ugyanakkor elmondták: így akarta megelőzni, hogy egy esetleges parlamenti szavazással vonják meg tőle immunitását. "A kormány minden bizonnyal hatalmas cirkuszra, Kaczynski nyilvános keresztre feszítésére számított" - mondta a Gazeta Wyborcza című lengyel napilapnak Ryszard Czarnecki, a PiS európai parlamenti képviselője.
A lengyel parlament alsóházában, a szejmben már létrehoztak egy vizsgálóbizottságot, amely a korábbi PiS-kormány által elkövetett esetleges jogi vétségeket veszi górcső alá. A testület saját bevallása szerint eddig nem jutott sokra. Kaczynskit mindazonáltal a fentiek mellett azzal gyanúsítják, hogy befolyásolta az ügyészséget és a titkosszolgálatot.
Jaroslaw Kaczynski ellen rágalmazás miatt indulhat eljárás
Megkezdheti a nyomozást Jaroslaw Kaczynski ellen a lengyel ügyészség: az eljáráshoz az ad alapot, hogy a konzervatív ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, s egyben parlamenti képviselője hétfőn lemondott mentelmi jogáról.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.