A cég szóvivője korábban azt közölte, hogy a csomagot az Eiffel-torony lábánál találták. A párizsi rendőrség később úgy pontosított, hogy a riasztást nem egy gyanús csomag miatt, hanem egy névtelen telefonhívás miatt kellett elrendelni. A torony teljes átvizsgálása során a tűzszerészek semmit nem találtak, így este újra megnyitották az Eiffel-tornyot a nagyközönség számára.A rendőrség közlése szerint mintegy négyezer látogatót kellett eltávolítani a toronyból, illetve annak környékéről. A világ egyik legnépszerűbb turistalátványossága - amelyet évente több mint 6 millióan látogatnak - a titkosszolgálatok szerint a terroristák egyik kiemelt célpontja Európában. Tavaly ősszel háromszor is ki kellett üríteni bombariadók miatt a tornyot, de a tűzszerészek akkor sem találtak semmit.
Elhárult a veszély az Eiffel-toronynál
Egy gyanús csomag miatt szerdán délután 6 órakor kiürítették a párizsi Eiffel-tornyot - tudatta a turistalátványosságot üzemeltető cég vezetősége. A csomagot az Eiffel-torony lábánál találták. A riasztás 7 órakor véget ért, miután a tűzszerészek semmit nem találtak.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.