"Aki ilyen komoly bűncselekményt követett el, azt 60 év után és hajlott kora ellenére is meg kell büntetni" - mondta Hans-Joachim Lutz ügyész. Demjanjuk - aki Lutz szerint ellenkezés nélkül, önként vett részt a zsidók elgázosításában - életfogytiglani börtönbüntetést, azaz 15 évet kaphatott volna. Az ügyész azért javasolta mégis a hat éves elzárást, mert az egykori őr hasonló vádak alapján korábban már 8 évet raboskodott Izraelben.
Az egykor Ohio államban élt autószerelőt azzal vádolták, hogy csaknem 28 ezer fogoly meggyilkolásában volt bűnrészes a megszállt Lengyelország területén található sobibóri koncentrációs táborban. A 90 éves férfi ezt tagadta. A védelem szerint Demjanjuk szovjet katona volt, aki német fogságba esett, és őt is fogolyként küldték a táborba. A vád azt állította, hogy Demjanjuk valóban a Vörös Hadsereg katonájaként esett fogságba 1942-ben, de a férfit a nácik kiképezték, és a sobibóri táborba küldték őrnek. Demjanjuk tárgyalása 16 hónapja kezdődött, az ítélet májusra várható.
Hat év börtönt kaphat egy náci haláltábor őre
Hat év börtönbüntetést kért a müncheni ügyészség az ukrajnai születésű John Demjanjukra, aki a második világháború idején egy náci haláltábor őre volt, s így segédkezett több ezer zsidó meggyilkolásában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.