A New York Times közlése szerint a lap szerkesztői utoljára New York-i idő szerint kedd reggel tudták felvenni a kapcsolatot a Líbiában dolgozó négy újságíróval. A lap másodkézből származó információi szerint az Adzsdabija városából tudósító újságírókat a líbiai kormánycsapatok vették őrizetbe, de ezt nem tudták megerősíteni.
A Times főszerkesztője elmondta: már felvették a kapcsolatot a líbiai kormány képviselőivel, akik azt közölték, hogy azonnal szabadon fogják őket engedni, ha kiderül, hogy fogságba estek. A líbiai kormány egyelőre azonban nem tud az újságírókról semmit és most próbálja megállapítani, hogy hol lehetnek.
Az eltűnt újságírók között van a Times kétszeres Pulitzer-díjas bejrúti irodavezetője, Anthony Shadid, valamint Stephen Farrel riporter, akit 2009-ben a brit különleges erők szabadítottak ki a tálibok fogságából. Rajtuk kívül még két tapasztalt háborús fotóriporter, Tyler Hicks és lynsey Addorio tűnt el Líbiában.
Közben a Guardian című brit főszerkesztője bejelentette, hogy a líbiai hatóságok szabadon engedték a lap egyik újságíróját, aki március másodikán esett a kormányerők fogságába. Ghaith Abdul-ahad már el is hagyta Líbiát - közölte Alan Rusbridger.
A Bizottság az Újságírók Védelmére nevű sajtóvédő szervezet több mint negyven támadást jegyzett fel újságírók ellen Líbiában. Ezek közül eddig egy volt halálos. Az Al-Dzsazíra arab hírtelevízió operatőrét március 12-én lőtték agyon egy rajtaütésben.
Eltűnt a New York Times négy újságírója Líbiában
Eltűnt Líbia keleti részén a New York Times című amerikai lap négy újságírója, köztük egy kétszeres Pulitzer-díjas tudósító - közölte szerdán a Times. Közben a Guardian című brit lap főszerkesztője bejelentette, hogy a líbiai hatóság szabadon engedték egyik újságírójukat, akit két hete vettek őrizetbe. A Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) nevű sajtóvédő szervezet több mint negyven újságírók elleni támadást jegyezett fel Líbiában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.