"Készen állunk arra, hogy párbeszédet folytassunk a hatalommal, de kizárólag egyetlen témáról: az elnöki és parlamenti választások mielőbbi megszervezéséről" - szögezte le Levon Ter-Petroszján ellenzéki vezető, aki 1991 és 1998 között volt a függetlenné vált Örményország első elnöke.
Napra pontosan három évvel ezelőtt tíz embert, köztük két rendőrt öltek meg Jerevánban egy tüntetés során, amelyen az ellenzék hívei a jelenlegi államfő, Szerzs Szargszján hatalomra kerülése ellen tiltakoztak. Szerintük Szargszján csalással nyerte meg a 2008 februárjában megrendezett elnökválasztást.
A keddi megmozduláson többen az erőszak áldozatainak fényképeit tartották a kezükben, és követelték a felelősök megbüntetését. Levon Ter-Petroszján az ügyben nemzetközi vizsgálat indítását sürgette, valamint felszólított az ellenzéki "politikai foglyok" szabadon engedésére, akiket azért börtönöztek be, mert állítólag közük volt a halált okozó erőszakhoz.
"Három évvel ezelőtt a hatalmon lévő örmény rezsim súlyos bűncselekményt követett el saját állampolgáraival szemben azzal, hogy tüzet nyitott rájuk" - hangsúlyozta az Örökség nevű ellenzéki párt egy kedden megjelent közleményében.
Tízezrek tüntettek az örmény kormány ellen
Több mint 10 ezer ellenzéki szimpatizáns gyűlt össze kedden Jerevánban a kormány lemondását és új választások kiírását követelve - jelentette az AFP francia hírügynökség újságírója a helyszínről.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.