A korábbi, szombaton közzétett mérleg szerint még nagyjából kétszáz volt az eltűntként nyilvántartottak száma és 144 a halálos áldozatoké. Az új-zélandi nagyvárosban a hét végén szabadtéri miséken emlékeztek meg az áldozatokról, miután számos templom is használhatatlanná vált a természeti csapásban.A még fel nem lelt áldozatok többsége minden bizonnyal a régió nevét viselő Canterbury Televízió (CTV) leomlott épületében vesztette életét, ahol a rengés után tűz ütött ki - mondta el Dave Cliff körzeti rendőrparancsnok, hozzátéve, hogy a bennégett áldozatok azonosítása rendkívül nehéznek ígérkezik.A CTV épületében egy japán és kínai diákok által látogatott nyelviskola is működött. Az új-zélandi hatóságok azt ígérik Tokiónak és Pekingnek, alaposan kivizsgálják, hogyan omolhatott le az elvileg szigorú földrengésbiztos szabványok szerint megépített tévészékház. A kedden kora délután bekövetkezett, 6,3-es erősségű földrengés után öt nappal a romok átkutatása városszerte tovább folyik, de már kevés a remény arra, hogy túlélőkre bukkanjanak. Legutóbb szerda délután került elő élve egy nő.
Új-zélandi földrengés: már csak ötven eltűntet keresnek
Már csak mintegy félszáz eltűntet keresnek az új-zélandi Christchurchben a hét eleji földrengésben leomlott házak romjai alatt - közölték a helyi hatóságok vasárnap, egyúttal 147-re módosították a katasztrófa halálos áldozatainak számát.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.