Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtóstábjának vezetője azt mondta: a mentőakció fejleményeiről a nap folyamán később adnak tájékoztatást. Az Index értesülése szerint szombaton érkezett meg a líbiai hatóságoktól a magyarokért induló gép repülési engedélye.Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője szombaton az MTI-vel azt közölte: a Líbiában rekedt magyarok kimentését célzó mentőakció irányítását a Terrorelhárítási Központ vette át.Pintér Sándor belügyminiszter még csütörtökön azt mondta, tudomása szerint mintegy 50-60 magyar állampolgár tartózkodik Líbiában, értük Magyarország repülőgépet küld. Hangoztatta, hogy eddig egyiküknek sem esett bántódása. Ugyanakkor a hvg.hu megtudta, hogy pénteken elhurcoltak otthonából egy magyar-líbiai állampolgárságú férfit. Lánya levélben kérte, hogy az EU soros elnökségét betöltő Magyarország segítsen a líbiaiaknak és szólaljon fel az erőszak ellen.
Már Líbiában van a magyarokat kimenekítő repülő
Már Líbiában van az a Malév-gép, amellyel hazahozzák az észak-afrikai országban rekedt magyar állampolgárokat - tudta meg az MTI vasárnap délelőtt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.