A szövetség új elnöke közvetlenül szombat esti megválasztása után jelezte a küldötteknek és az újságíróknak: korrekt kapcsolatokra törekszik majd a magyar kormánnyal, a kormánypártokkal és az ellenzéki erőkkel.Az MTI erre vonatkozó kérdésére vasárnap, a kongresszus befejezése után kifejtette: vannak olyan közös érdekek a nemzetpolitikában, amelyek összefogást tesznek szükségessé. "Ez mindannyiunk érdeke. Érdeke a magyar kormánynak, hogy az erdélyi magyarságnak erős politikai képviselete legyen, és érdeke ennek a magyar közösségnek is, hogy erős és tekintélyes magyar kormány legyen, amely a nemzetközi politikában is képes a szavát hallatni" - mondta Kelemen Hunor, aki szerint az is mindenkinek érdeke, hogy a magyar-román kapcsolatok jól alakuljanak.Felhívta a figyelmet azokra az alapértékekre is, amelyek szerinte mind az RMDSZ, mind a Fidesz-KDNP programjában régóta jelen vannak. Utalt arra, hogy ugyanahhoz a politikai csoporthoz, az Európai Néppárthoz tartoznak. "Ilyen szempontból sokkal több dolog köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt. Szoros kapcsolatokra és partnerségre törekszem a magyar kormánnyal, a kormányzó pártokkal" - szögezte le az RMDSZ új elnöke. Szerinte az a legfontosabb, hogy mindenki világosan lássa: mindannyian felelős, felnőtt emberek vagyunk, és ha egymásra támaszkodunk, sikereket érhetünk el.Az RMDSZ-en belül ezen a kongresszuson az eddigi ügyvezető elnöki tisztség helyett létrehozták a politikai alelnöki és a főtitkári posztot. Az MTI érdeklődésére Kelemen Hunor elmondta: az elnök és az alelnök közötti munkamegosztás ugyanaz lesz, mint ami eddig volt a szövetségi elnök és az ügyvezető elnök között. A politikai alelnök a szövetségi elnök megbízásából végez feladatokat, de soha nem veszi át a szövetségi elnök hatáskörét, nem helyettesíti őt. Tehát az RMDSZ-nek erős elnöke lesz.A mostani szerkezeti átalakítással csak annyi történt, hogy az ügyvezető elnöki szerepet választották ketté - mondta Kelemen Hunor. A főtitkár a szervezési kérdésekkel foglalkozik majd, a politikai alelnök pedig a szorosan vett politikai munkát végzi, eddig mindez egy emberre hárult - tette hozzá.
Kelemen Hunor: az RMDSZ-nek és a Fidesznek vannak közös érdekei
A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) és a Fidesz-KDNP-nek vannak közös érdekei, sokkal több dolog köti össze őket, mint amennyi elválasztja - mondta az MTI kérdésére vasárnap Nagyváradon Kelemen Hunor.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.