A Bagdadtól 180 kilométerre északra, Baidzsiban lévő finomítóban a lázadók négy munkást megöltek, és pokolgépeket robbantottak fel a kerozin- és benzolgyártó részlegekben - tájékoztatott Ahmed al-Dzsuburi kormányzó. A kormányzó szerint a finomító teljes leállítása nagy veszteség az egész ország számára, hiszen az összes iraki város függ termelésétől.
Abdul Karim Luabi olajipari miniszter azt mondta, hogy a terrorista támadás csak az egyik termelőegységet érte, amely karbantartás alatt állt, a többi részleg nem szenvedett kárt.
"A támadás része annak a terrorista tervnek, amely Irak olajlétesítményei ellen irányul, és az olajipari minisztérium tevékenységének aláaknázását célozza, miután annak sikerült elegendő olajtermékkel fedeznie a hazai igényeket" - szögezte le nyilatkozatában a tárcavezető.
A robbantások által előidézett tűz oltása mintegy 5 óra hosszat tartott. Félszáz tűzoltóautó érkezett a helyszínre a lángok megfékezésére.
A baidzsi olajfinomítót sokáig az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat ellenőrizte, amely kormányellenes harcának finanszírozására használta a létesítményt.
Az olajfinomító rendes körülmények között napi 310 ezer hordós kapacitásának 70 százalékán működik, naponta 11 millió liter gazolint, 7 millió liter benzolt valamint 4,5 millió liter kerozint állít elő. A kárt szenvedett részleg, amelyet Északi Finomítónak neveznek, naponta 150 ezer hordót termel. A károk elhárítása egy baidzsi illetékes szerint hosszabb időbe telhet, de remélhetőleg az elkövetkező néhány napban részlegesen sikerül újraindítani a finomítót. Hozzátette, hogy a létesítménynek legkevesebb hét napra elegendő készletei vannak a hazai igények fedezésére.
Irak nem exportál olajtermékeket, egész termelését hazai fogyasztásra és áramtermelésre fordítja.
Közben szombaton le kellett állítani egy, a dél-iraki Szamava városban, Bagdadtól 230 kilométerre délre működő másik olajfinomítót is, miután ott is tűz ütött ki, de az első jelentések szerint ezt nem terrortámadás, hanem műszaki hiba okozta. Egy helyi illetékes szerint a finomító napokig zárva lesz.
Iraknak nyolc olajfinomítója van, amelyek összes kapacitása napi 659 ezer hordó, a tényleges termelés valamivel több mint napi félmillió hordó.
Terrorista támadás Irak legnagyobb olajfinomítója ellen
Teljesen leállították Irak legnagyobb olajfinomítóját, miután fegyveres lázadók szombat hajnalban pokolgépes támadást hajtottak végre ellene, lángba borítva a létesítmény egy részét - közölte Szaláheddin tartomány kormányzója.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.