A megmozdulást egy Ivan Pernar nevű férfi szervezte a Facebook közösségi portálon. A demonstrálók Jadranka Kosor miniszterelnök lemondását követelték kormányfői, valamint a kormánypárt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöki tisztségéről.A rendőrség becslése szerint mintegy ötszázan gyűltek össze Zágráb belvárosában a Szent Márk térhez vezető utcákon - ahol 2005 óta elvben tilos tüntetni -, majd a kormány székháza elé akartak vonulni. A rendőrség kordonállítással megakadályozta, hogy a tüntetők eljussanak céljukhoz. A megmozdulás erőszakba torkollott, a tüntetők üvegekkel, kövekkel dobálták meg a rendőröket, akik könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatására.Tizenegy embert előállítottak. A tüntetés szervezője ellen szabálysértési eljárást indítottak, mert elmulasztotta előzetesen bejelenteni a tüntetést, hét másik tüntető ellen pedig garázdaság miatt indult eljárás.A horvát kormány ellen tüntettek csütörtökön az Adriai-tenger partján fekvő Splitben, Pulában, Fiumében (Rijeka), valamint a kelet-horvátországi Slavonski Brodban is.
Sérültek egy zágrábi kormányellenes tüntetésen
Két tüntető és egy rendőr könnyebben megsebesült a horvát fővárosban csütörtök este lezajlott kormányellenes tüntetésen a demonstrálók és a rendfenntartók között kirobbant összecsapásban - közölte pénteken a zágrábi rendőrség.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.