A jelentést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egyik, meg nem nevezett tagországa állította össze. Kitér arra, hogy Ali Akbar Szálehi iráni külügyminiszter a múlt hónapban titokban találkozott vezető zimbabwei bányászati illetékesekkel, és urán beszerzéséről tárgyalt velük. Előzőleg iráni mérnökök térképezték fel több afrikai országban a fellelhető uránérc készleteket és a belőlük kinyerhető urán mennyiségét. Hozzáteszi ehhez azt, hogy Mohammad Abbaszi szövetkezeti miniszter csütörtökön Zimbabwéban mezőgazdasági és bányászati érdekeltségekről tárgyalt.
Emögött az áll, hogy Irán urán-hexafluorid készlete és érctermelése nyugati hírszerző ügynökségek és a NAÜ szerint nem elegendő saját nukleáris programjának folytatásához, és a dúsítási munkálatait le kell állítania, hacsak új szállítmányokhoz nem jut. Saját készletei korlátozottak, és túl gyenge minőségűek ahhoz, hogy haszonnal kitermeljék őket - vélekedett egy volt amerikai diplomata, aki az atomfegyverek terjedésének megakadályozásával foglalkozott.
A hírszerzési jelentés Zimbabwén kívül Kongót, Nigériát és Szenegált jelöli meg az irániak célpontjaként. Szálehi januárban Szenegálban járt, tavaly áprilisban pedig Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kereste fel Zimbabwét. Robert Mugabe zimbabwei elnök cáfolta, hogy a látogatás során az irániak bányászati jogokat kaptak volna, de hozzátette: folyamodhatnak érte.
Az ENSZ szankciói értelmében tilos eladni Iránnak mindenféle nukleáris anyagot, de a NAÜ-nek kétségei vannak egyes országokkal kapcsolatban. Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsának a szóvivője, Tommy Vietor közölte: tudnak arról, hogy Irán a Biztonsági Tanács határozatainak megsértésére készülhet az uránhiány miatt, és felszólított minden országot, hogy tartsák tiszteletben a nemzetközi kötelezettségeket.
A NAÜ pár napon belül újabb jelentést ad ki az iráni atomfejlesztésekről.
Hírszerzők Iránról: Afrikában vennének uránt
Irán világszerte fokozta kutatásait megvásárolható uránkészletek után; és érdeklődése középpontjában Zimbabwe áll - tartalmazza egy titkosszolgálati jelentés, amelyből az AP amerikai hírügynökség készített kivonatot csütörtökön.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.