A nyilatkozatot Iveta Radicová szlovák, Orbán Viktor magyar, Petr Necas cseh és Donald Tusk lengyel kormányfő írta alá. A miniszterelnökök szerint a visegrádi csoport ma "a sikeres politikai és gazdasági átmenet elismert jelképe", s tevékenységét az Európai Unió is pozitívan értékeli. A dokumentum vázolja a V4-ek legfontosabb jövőbeni feladatait, azt hogy a négy ország továbbra is kész a kölcsönös együttműködés fejlesztésére, s ezzel hozzájárulni az erős, stabil és demokratikus Európa kialakításához - jelentette Pozsonyból Kokes János, az MTI tudósítója.
A négy visegrádi ország kormányfői eredetileg a szlovák elnökség (V4) programjáról, valamint az Európai Tanács márciusi ülésének napirendi pontjairól kívántak tanácskozni. Radicová javaslatára azonban módosították a programot, s kiemelten foglalkoztak az élelmiszerek, a nyersanyagok és az energia árának világméretű gyors emelkedésével. Megállapították: mind a négy országot mélyen nyugtalanítja az élelmiszerek, a nyersanyagok és az energia árának világméretű gyors növekedése. Miután az egyes országok önmagukban képtelenek kezelni a kérdést, a V4-ek felszólították az Európai Uniót, hogy a súlyos problémával időben és hatékonyan foglalkozzon.
A visegrádi miniszterelnökökhöz délután csatlakozott Angela Merkel német és Werner Faymann osztrák kancellár, valamint Mikola Azarov ukrán kormányfő. A megbeszélések központi témája az európai energiabiztonság problémája volt.
A német kancellár a találkozó utáni sajtóértekezleten leszögezte: a visegrádi csoport szerepe az Európai Unió keretein belül nagyon pozitív. Külön kiemelte, hogy a V4-ek nagy figyelmet szentelnek az Európai Unió keleti szomszédainak.
A négy visegrádi ország miniszterelnökei, valamint a német és az osztrák kancellár a találkozón nyilatkozatot fogadott el Fehéroroszországról. "Határozottan felszólítjuk a fehérorosz hatóságokat, hogy azonnal engedjék szabadon és rehabilitálják az összes politikai foglyot" - áll a nyilatkozatban.
Felhívták a fehérorosz kormány figyelmét arra, hogy be kell tartania nemzetközi kötelezettségvállalásait, a demokratikus normákat és a szabad politikai verseny szabályait.
A nyilatkozat aláírói méltatták a fehérorosz polgári aktivisták és szervezetek tevékenységét, s hangsúlyozták, hogy továbbra is készek megadni nekik minden segítséget.
Orbán Viktor a sajtóértekezleten kijelentette: a négy visegrádi ország a gazdasági válság előtt a közép-európai régióban a gazdasági növekedés motorja volt, s reményének adott hangot, hogy ez így lesz a válság után is.
"Az Európai Unió bővítésének politikáját még ebben a pesszimista időszakban is fenn kell tartani" - vélekedett a magyar miniszterelnök, aki a csúcstalálkozó után ukrán partnerével kétoldalú megbeszélést is folytatott. Donald Tusk mindezzel kapcsolatban a szolidaritás szükségességére hívta fel a figyelmet.
A csúcstalálkozót megelőzően a tárgyalásoknak helyt adó egykori pozsonyi vármegyeháza előtti téren a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái miniszterelnöki maszkokban a fokozott klímavédelemre hívták fel a résztvevők figyelmét.
A visegrádi csoportot 1991. február 15-én alakította meg Magyarország, Lengyelország és Csehszlovákia azzal a céllal, hogy elősegítse a három rendszerváltó ország euroatlanti integrációját. A megállapodást történelmi helyszínen, a visegrádi fellegvárban írták alá. Csehszlovákia 1993-as kettéválásával - Csehország és Szlovákia önállósulásával - a visegrádi hármasból visegrádi négyek lett.
Tavaly július elsejétől idén június 30-ig Szlovákia tölti be a visegrádi csoport elnöki tisztségét, ezért tartották a jubileumi ülést a szlovák fővárosban.
Az Európai Unióban van példa a regionális együttműködésnek ilyen szűkebb formájára, például a Benelux-országok (Belgium, Hollandia, Luxemburg) vezetői minden uniós csúcstalálkozó előtt összehangolják álláspontjukat a fontosabb kérdésekben. Mivel az EU integrációs témáiról általában hasonlóan vélekednek, az együttműködés olajozott, már csak azért is, mert a három ország már 1944-ben elhatározta, hogy vámunióra lép, Belgium és Luxemburg gazdasági uniója - beleértve a közös pénzt is - 1921-ben jött létre.
A V4 a ''sikeres politikai és gazdasági átmenet elismert jelképének'' tartja magát
A visegrádi csoport megalakulása olyan fontos esemény Közép-Európa újkori történelmében, amely jelentősen hozzájárult a második világháború után megosztott Európa újraegyesítéséhez, valamint Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia európai integrációjához - áll a V4-ek miniszterelnökeinek nyilatkozatában, amelyet keddi pozsonyi csúcstalálkozójukon a csoport megalakulásának 20. évfordulója alkalmával fogadtak el. A csúcs délután kibővült a német és az osztrák kancellárral, valamint az ukrán kormányfővel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.