A hadsereg egy bizottság felállítását is bejelentette az alkotmány módosításának a feladatával. A tervezett módosításokról népszavazást tartanak - fűzte hozzá a közlemény.
A dokumentum utalt arra, hogy az átmeneti időszakban a legfelső katonai tanács irányítja az országot. A tanács vezetője lesz az a személy, aki ez idő alatt Egyiptomot külföldön képviseli. A tanács egyben megerősítette, hogy Egyiptom tiszteletben kívánja tartani a korábban aláírt nemzetközi szerződéseket, illetve a vállalt nemzetközi kötelezettségeket.
A nemzetközi egyezmények tiszteletben tartására vonatkozó szándék - amelyet a legfelső katonai tanács már szombati közleményében bejelentett - nyilvánvalóan vonatkozik az Izraellel aláírt 1979-es békeszerződésre is, amelynek sorsa kérdésessé vált Mubarak távozása után. Mubarak személyét ugyanis biztosítéknak tekintették arra, hogy Egyiptom betartja a szerződést. A kairói bejelentést azonnal üdvözölte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a három évtizede érvényben lévő egyezmény az egész Közel-Kelet békéjének és stabilitásának záloga. Ajman Núr ellenzéki vezető, aki a második helyen végzett a 2005-ös elnökválasztáson, kijelentette: a hadsereg döntései a forradalom győzelmét jelentik.
Ezt megelőzően Ahmed Safik kormányfő azt közölte, hogy a kormány legfontosabb feladata most a rend helyreállítása. Az események ellenőrzését a fegyveres erők legfelső tanácsára bízták, arra a testületre, amelyre Mubarak pénteken átruházta a hatalmat. Az ügyvezető miniszterelnök kilátásba helyezte, hogy kormánya a korrupció ellen is harcot kezd.
Eközben továbbra is tüntetők százai tartózkodtak a kairói Tahrír téren. Korábban azt hangoztatták, hogy mindaddig a téren maradnak, amíg követeléseik mindegyikének nem tesznek eleget.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök szombati közleményében leszögezte, hogy "egy erős és demokratikus Egyiptom fontos tényező a közel-keleti békefolyamat folytatásában." Barack Obama amerikai elnök ugyancsak szombaton üdvözölte, hogy az egyiptomi hadsereg tiszteletben tartja a nemzetközi szerződéseket, és elkötelezett a demokratikus átmenet mellett.
A kairói tüntetések szervezői bejelentették, hogy tárgyalni kívánnak a legfelső katonai tanáccsal, s abbahagyják a tüntetéseket a Tahrír téren. A tüntetők egyik képviselője, Háled Abdel Káder Kúda akadémikus közölte újságírókkal, hogy "a forradalom védelme" érdekében létrehozták az úgynevezett Bizalmi Tanácsot, s ez a testület fog tárgyalni. A 20 fős ellenzéki testület felhatalmazást kap arra is, hogy a helyzet alakulásától függően tüntetéseket szervezzen. A jövő hét péntekre nagygyűlést hív össze, hogy megünnepelje a lázadás sikerét.
A laza ellenzéki koalíció egyik közleményében egy sor követeléssel állt elő, s ezek között szerepel a 30 éve érvényben lévő rendkívüli állapot feloldása, egy széles támogatást élvező egységkormány létrehozása, a parlament feloszlatása és az alkotmány felülvizsgálata. Követelik emellett a sajtószabadságot, a politikai pártok működését szavatoló reformok végrehajtását, a Mubarak-rezsim korrupciós ügyeinek kivizsgálását, illetve a tüntetők haláláért felelős személyek bíróság elé állítását.
Hasonló követelésekkel állt elő a Muzulmán Testvériség radikális iszlám szervezet is, s méltatta a hadsereg vezetőit a polgári hatalomváltásért tett erőfeszítéseikért. A betiltott, de megtűrt szervezet - amelynek esetleges megerősödése komoly fejtörést okoz a Nyugatnak és Izraelnek - közölte, hogy nem tör hatalomra, nem kíván jelöltet állítani az elnökválasztáson, s többséget sem akar szerezni a parlamentben, magát pedig az egyiptomi nép szolgájának tartja. Kairóban közben újra kinyitottak az üzletek, a 18 milliós városban a közúti forgalom mértéke eléri a korábbi szintet. A Szuezi-csatorna üzemel, a hajózás zavartalan.
Az egyiptomi katonai hatóságok szombaton lerövidítették Kairóban a kijárási tilalom időtartamát, amely ezentúl éjféltől reggel hat óráig tart majd. Az egyiptomi hadsereg megkezdte az úttorlaszok, drótkerítések elbontását a Tahrír téren, felszámolták az északi bejáratnál létesített ellenőrzőpontot. Elszállították a kiégett járműveket is. A "takarításban" civilek is segédkeztek. A katonák már nem ellenőrzik a térre betérő járókelőket, ezt a feladatot más fegyveresek végzik, akik azonban sokkal engedékenyebbek.
Egyiptomban feloszlatták a parlamentet és felfüggesztették az alkotmányt
Az egyiptomi katonai kormányzat vasárnap feloszlatta a parlamentet, és felfüggesztette az alkotmányt. A hadsereg közleményében bejelentette, hogy hat hónapon át irányítja az országot, vagy addig, amíg az alkotmány módosítását követően megtartják az elnök- és parlamenti választásokat.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.