Obama hangsúlyozta, hogy a hatalmat átvevő egyiptomi hadseregnek "hiteles" lépéseket kell tennie a "valódi demokrácia" irányába. Az elnök kijelentette, hogy az Egyesült Államok kész ezen lépésekhez bármilyen segítséget megadni. Az elnök szerint Mubarak távozása tükrözte az egyiptomi nép akaratát."Egyiptom népe beszélt. A hangja meghallgattatott. És Egyiptom sohasem lesz a régi" - jelentette ki Barack Obama. - "Az egyiptomiak világossá tették, hogy a nem adják alább a valódi demokráciánál.""Az egyiptomiak fellelkesítettek bennünket, méghozzá azzal, hogy meghazudtolták azt a gondolatot, miszerint igazságot erőszak útján lehet a legjobban szolgáltatni" - mondta az elnök, aki az erőszakmentesség erkölcsi erejét szembeállította terrorizmussal és az esztelen öldökléssel. Rámutatott, hogy a demokráciába való átmenetnek lesznek nehézségei és hogy sok kérdés megválaszolatlan marad.Az Egyesült Államoknak az egyiptomi hatalomváltásban játszott szerepével kapcsolatban ismeretessé vált, hogy Robert Gates amerikai védelmi miniszter a 18 napig tartó felkelés alatt 5 alkalommal beszélt telefonon Mohamed Huszein Tantáuival, a kormányzást a legnépesebb arab államban átvevő katonai tanács vezetőjével.Az amerikai kormányzat a válság során a nyilvánosság előtt a lehető legóvatosabban próbált meg asszisztálni a Washington óhaja szerint "rendezett átmenetként" végbemenő egyiptomi hatalomváltáshoz. A legnépesebb arab ország hadseregét az Egyesült Államok évi mintegy 1,3 milliárd dollárral támogatja.A Fehér Ház szóvivője korábban jelezte: Washington egy olyan, demokratikusan megalakított kormányt tudna támogatni Egyiptomban, amely tartja magát az eddigi vezetés kötelezettség-vállalásaihoz, s betartja az érvényben lévő szerződéseket. Ezzel egyértelműen az 1979-ben megkötött egyiptomi-izraeli békeszerződésre utalt.Egyiptom az Egyesült Államokkal fenntartott stratégiai szövetségben ellensúlyt képez a térségben Iránnal szemben, s kezében tartja a területén áthaladó, a világkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Szuezi-csatornát.Kövesse az egyiptomi eseményeket percről percre a hvg.hu-n!
Obama: Mubarak lemondása csak a kezdet
Hoszni Mubarak lemondása csak a kezdete és nem a vége az egyiptomi demokratikus átmenetnek - jelentette ki pénteken a washingtoni Fehér Házban elmondott televíziós beszédében Barack Obama amerikai elnök.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.