Az unió két vezető politikusa elismerését fejezte ki az egyiptomi népnek, amiért vállalta a "békés és méltóságteljes" küzdelmet a demokratikus változások érdekében. Sürgették az egyiptomi társadalmi párbeszéd felgyorsítását, hangsúlyozva, hogy a demokratikus változásoknak el kell vezetniük a szabad és tisztességes választások megtartásához."Az erőszak sohasem fogadható el, kulcsfontosságú kérdés az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása" - figyelmeztettek. Mubarak "meghallotta az egyiptomi nép hangját" - értékelte az egyiptomi elnök lemondásának hírét Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.Ashton szerint ezzel a lépéssel megnyílt az út a legnépesebb arab államban a "gyors és mélyreható reformok" előtt. A főképviselő hangsúlyozta, hogy most olyan, széles alapokon nyugvó kormányzatot kell létrehozni Egyiptomban, amely tiszteletben tartja a lakosság reményeit, és meghozza a stabilitást. Az Európai Unió - tette hozzá - kész arra, hogy ehhez segítséget nyújtson."Meggyőződésem, hogy ez most a békés, tartós és demokratikus változás történelmi jelentőségű napja" - kommentálta Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke Mubarak lemondásának hírét. Az EP-elnök teljes támogatásáról biztosította az egyiptomi népet, és hangsúlyozta, hogy "mindez csak a tartós változásokhoz vezető hosszú út kezdete". Szerinte most az a legfontosabb, hogy "gondosan megoltalmazzák az elnyert szabadság virágait". "A hadseregnek konstruktív szerepet kell játszania a demokratizálódási folyamatban" - jelentette ki Buzek.Joseph Daul, az EP legnagyobb létszámú frakciójának, a jobbközép, kereszténydemokrata irányultságú néppárti képviselőcsoportnak az elnöke úgy vélekedett, hogy Mubarak távozása a békés átmenet kezdetét jelenti Egyiptomban "a pluralista demokrácia, a jó kormányzás és az emberi jogok (tiszteletben tartása) felé".Martin Schulz, az EP szocialista frakciójának vezetője úgy fogalmazott nyilatkozatában, hogy "már régóta esedékes volt" Mubarak távozása. Felszólította az egyiptomi hadsereget, hogy továbbra is töltsön be építő szerepet a további erőszak elkerülése érdekében, biztosítsa a demokratikus átmenetet lehetővé tevő nyílt párbeszéd feltételeit. A szocialista frakcióvezető hangsúlyozta az egyiptomi gazdasági és társadalmi reformok szükségességét is.Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának vezetője nyilatkozatában szintén történelmi jelentőségű fejleményként értékelte Mubarak lemondását, és megállapította: Tunézia után most Egyiptomban is megkezdődik a demokratikus folyamat. "Tunézia és Egyiptom népe bebizonyította, hogy tévedtek azok, akik szerint az iszlámot nem lehet összeegyeztetni a demokráciával" - hangoztatta Verhofstadt.Üdvözölte Mubarak döntését Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára. A demokráciába vezető "gyors, rendezett és békés" átmenetet szorgalmazott. "Hosszú távon egyetlen társadalomban sem lehet figyelmen kívül hagyni a nép akaratát. A demokrácia sokkal többet jelent, mint a többségi kormányzást - jelenti az egyéni szabadságjogok, a kisebbségek, az emberi jogok, a jogállamiság tiszteletét is. Ezek azok az értékek, amelyeken szövetségünk nyugszik, és amelyeknek a tiszteletben tartására partnereinket is bátorítjuk. Egyiptom a mediterrán párbeszéd értékes partnere, és elsőrendű fontosságú ország a térségben" - hangoztatta a főtitkár. Egyúttal azon reményének adott hangot, hogy Egyiptom továbbra is a stabilitást és a biztonságot erősítő tényező marad.Kövesse az egyiptomi eseményeket percről percre a hvg.hu-n!
Az EU és a NATO politikusai üdvözlik Mubarak lemondását
Közös nyilatkozatban üdvözölte Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Hoszni Mubarak egyiptomi államfő lemondását.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.