Barack Obama amerikai elnök egyenes adásban nézte a kairói bejelentést - közölte a Fehér Ház, hozzátéve, hogy az elnök közép-európai idő szerint 21 órakor beszédet fog mondani. Ez egy történelmi nap, egy sarkalatos pillanat Egyiptom és a Közép-Kelet történetében, s az egyiptomiak jogait tiszteletben kell tartani - jelentette ki Kentuckyban Joe Biden amerikai alelnök. Hangsúlyozta, hogy a változásnak "visszafordíthatatlannak" kell lennie.Nicolas Sarkozy francia elnök reményét fejezte ki, hogy az új egyiptomi vezetés "szabad és átlátható" választásokat rendez annak érdekében, hogy demokratikus intézmények jöjjenek létre az arab országban. A francia államfő közleményében egyben üdvözölte Hoszni Mubarak "bátor és szükséges" döntését arról, hogy lemond a hatalomról - jelentette Venczel Katalin, az MTI párizsi tudósítója.Brüsszelben Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette: Mubarak "meghallotta a nép hangját" - jelentette Kárpáti János, az MTI brüsszeli tudósítója.Ashton szerint ezzel a lépéssel megnyílt az út a legnépesebb arab államban a "gyors és mélyreható reformok" előtt. A főképviselő hangsúlyozta, hogy most olyan, széles alapokon nyugvó kormányzatot kell létrehozni Egyiptomban, amely tiszteletben tartja a lakosság reményeit, és meghozza a stabilitást. Az Európai Unió - tette hozzá - kész arra, hogy ehhez segítséget nyújtson."Meggyőződésem, hogy ez most a békés, tartós és demokratikus változás történelmi jelentőségű napja" - kommentálta Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke Mubarak lemondásának hírét. Az EP-elnök teljes támogatásáról biztosította az egyiptomi népet, és hangsúlyozta, hogy "mindez csak a tartós változásokhoz vezető hosszú út kezdete". Szerinte most az a legfontosabb, hogy "gondosan megoltalmazzák az elnyert szabadság virágait". "A hadseregnek konstruktív szerepet kell játszania a demokratizálódási folyamatban" - jelentette ki Buzek.Joseph Daul, az EP legnagyobb létszámú frakciójának, a jobbközép, kereszténydemokrata irányultságú néppárti képviselőcsoportnak az elnöke úgy vélekedett, hogy Mubarak távozása a békés átmenet kezdetét jelenti Egyiptomban "a pluralista demokrácia, a jó kormányzás és az emberi jogok (tiszteletben tartása) felé".Guy Verhofstadt, az EP liberális frakciójának vezetője nyilatkozatában szintén történelmi jelentőségű fejleményként értékelte Mubarak lemondását, és megállapította: Tunézia után most Egyiptomban is megkezdődik a demokratikus folyamat. "Tunézia és Egyiptom népe bebizonyította, hogy tévedtek azok, akik szerint az iszlámot nem lehet összeegyeztetni a demokráciával" - hangoztatta Verhofstadt. Polgári, demokratikus kormányzat kialakulásához kell vezetnie az egyiptomi átmenetnek - mondta péntek esti nyilatkozatában David Cameron brit miniszterelnök - jelentette Kertész Róbert, az MTI londoni tudósítója.Cameron kijelentette: az új egyiptomi kormánynak hozzá kell kezdenie a nyitott, szabad, demokratikus társadalom felépítéséhez. Ami pénteken történt, az csak az első lépés, és "Egyiptom jelenlegi irányítóinak" kötelességük figyelembe venni a nép akaratát - mondta a brit kormányfő. Az MTI moszkvai tudósítója, Horváth Júlia az orosz külügyminiszter reakcióját ismertette: Szergej Lavrov reméli, hogy az egyiptomi ellenzék is készséget mutat a helyzet stabilizálására."A legújabb híreket az alapvető politikai erők között zajló folyamat eredményének tekintjük. A történtek arról tanúskodnak, hogy a hatóságok felelősségteljesen közelítenek a problémákhoz, és a nemzeten belüli egyetértés elérésére törekednek. Arra számítunk, hogy a legutóbbi események elősegítik a stabilitás helyreállítását, a hatalmi struktúrák normális működésének biztosítását, s hogy nem csupán a jelenlegi hatalom, hanem az ellenzék is készséget mutat a helyzet stabilizálására" - mondta Lavrov a legfrissebb egyiptomi fejleményekről.A német kancellár örömmel nyugtázta az egyiptomi fejleményeket, "történelmi változásnak" nevezve az elnök lemondását. Angela Merkel hangsúlyozta: azt kívánja, hogy Egyiptomban olyan társadalom jöjjön létre, amely mentes a korrupciótól, cenzúrától, letartóztatásoktól és kínzástól. A békés változásra szabad választásokkal kell föltenni a koronát - hangoztatta a német kormányfő.Guido Westerwelle alkancellár és külügyminiszter történelmi fordulatnak nevezte az Egyiptomban történteket. Mint hozzátette, a német kormány kész segítséget nyújtani demokratikus választások lebonyolításához az arab országban - ismertette a német politikusok nyilatkozatait Dorogman László, az MTI berlini tudósítója.Izraelben azt remélik, hogy az egyiptomi átmeneti időszak "zökkenőmentes" lesz - mondta Jeruzsálemben egy kormányzati forrás. "Reméljük, hogy a demokrácia felé történő átmenet Egyiptomban erőszak nélkül zajlik, s hogy a két ország közötti békeszerződés érvényes marad" - tette hozzá. "Ez a szerződés mindkét ország érdekét szolgálja, s garanciát jelent a térség egészének stabilitása szempontjából" - mondta. Irán szintén üdvözölte az egyiptomi fejleményeket. A teheráni külügyi szóvivő szerint az egyiptomi emberek "nagy győzelmet" arattak. "Reméljük, hogy folytatva ezt az utat az egyiptomiak összes történelmi követelése megvalósul" - mondta. Szabad választásokat követelt Ban Ki Mun ENSZ főtitkár New Yorkban. Mint mondta, tiszteletben tartja Mubaraknak az egyiptomi nép érdekében hozott "nehéz döntését".Kövesse az egyiptomi eseményeket percről percre a hvg.hu-n!
Az egész világ örül annak, hogy Mubarak lemondott
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök péntek esti lemondásának nemzetközi visszhangja egyértelműen pozitív volt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.