Tobin, az Irish Life biztosítótársaság volt magas rangú tisztviselője, aki három évig dolgozott Magyarországon, 2000. április 9-én, Leányfalun Volvójával előzés közben nagy sebességgel felhajtott a járdára és elütött két kisgyermeket, akik a helyszínen meghaltak. Az egyik áldozat öt-, a másik kétéves volt; utóbbi babakocsiban ült a szerencsétlenség pillanatában.Tobint - aki 2000. november 30-án, kiküldetése lejártával távozott Magyarországról - 2002-ben távollétében az eljáró magyar bíróság háromévi szabadságvesztésre ítélte.Az ítéletet másodfokon megerősítették, azzal a kiegészítéssel, hogy Tobin legkorábban 18 hónap letöltése után bocsátható szabadlábra.A baleset ír felelősét 2009 novemberében - a magyar hatóságok által kiadott, immár második európai elfogatóparancs alapján - Dublinban őrizetbe vették, de szabadlábon védekezhetett. Ennek egyik feltétele volt, hogy a bíró által megszabott időpontokban meg kellett jelennie a dublini felsőbíróságon, emellett hetente háromszor a lakhelye szerint illetékes rendőrkapitányságon is jelentkeznie kellett.Az őrizetbe vétel óta eltelt több mint egy évben tucatnyi meghallgatást tartott a dublini bíróság, a legtöbbször azonban csak néhány perces bírósági megjelenésekről volt szó, amelyek során gyakran csak adatkiegészítés elrendeléséről és a tárgyalás újabb és újabb, esetenként több havi elnapolásáról születtek döntések.Pénteken azonban - a The Irish Times című vezető ír napilap internetes kiadásának beszámolója szerint - a dublini felsőbíróság eljáró bírója meghozta végzését arról, hogy nincs akadálya Tobin magyarországi kiadatásának. A bíró megállapította egyebek mellett, hogy semmilyen jogi korlátja nem volt az újabb magyar elfogatóparancs kiadásának, miután az előző teljesítését az ír igazságszolgáltatás korábban elutasította.A bíró pénteki végzésében elvetette a védelem azon érvelését is, hogy a kiadatás "indokolatlan és aránytalan mértékben" sértené az elítéltnek a családi élethez fűződő jogait, megállapítva: Tobin családi körülményeiben semmiféle olyan kivételes tényező nincs, amely tiltaná a kiadatást. A tényleges kiadatás azonban jó eséllyel még hosszú hónapokig elhúzódhat, mivel a pénteki végzés után Tobin bejelentette, hogy fellebbezést nyújt be az ír legfelsőbb bírósághoz.Az ügy másodszor került az ír igazságszolgáltatás elé, Tobin kiadatását ugyanis 2007-ben a dublini felsőbíróság már elvetette, s ezt a döntést egy évre rá az ír legfelsőbb bíróság megerősítette.Az akkori per első fokon eljáró bírája elfogadta azt az érvelést, hogy Tobin kiküldetése lejártával nem "elmenekült" Magyarországról a rá kirótt büntetés megkezdése elől. Az indoklás úgy hangzott, hogy a menekülés akkor valósulhat meg, ha már megszületett az ítélet, Tobin azonban még a magyarországi bírósági eljárás kezdete előtt távozott.Az európai elfogatóparancs írországi érvényesítéséhez az akkori ír törvények alapján annak bebizonyítására volt szükség az eljáró ír bíróság előtt, hogy a körözött személy elmenekült az elfogatóparancsot kiadó országból az ott letöltendő büntetés elől. Ezt a cikkelyt a vonatkozó ír törvény későbbi módosítása során törölték a jogszabályból.
Kiadhatják Magyarországnak az ír gázolót
Első fokon elvesztette a magyarországi kiadatás ellen indított jogi harcát Francis Ciarán Tobin, a két kisgyermek halálát okozó, több mint egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelőse, aki azonban fellebbez a dublini felsőbíróság pénteki, nem jogerős végzése ellen.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.