A volt elnököt szombatra Genfbe egy adakozási gálára hívta meg egy zsidó szervezet, amely "intellektuális terrorizmussal" vádolja a Bush ellen tiltakozókat. A szervezetek összesen 17 pontban vádolják Busht.Az Amnesty International azt követeli a svájci szövetségi ügyészségtől, hogy indítson nyomozást Bush ellen, és vegye őrizetbe kínzás miatt. A nemzetközi emberi jogi szervezet arra hivatkozik, hogy Bush emlékiratában maga is elismeri, hogy felhatalmazást adott például az úgynevezett waterboardingra, amely a vízbe fulladáshoz hasonló hatást kelt.A berni igazságügy azonban azon a véleményen van, hogy Bush bár már nem elnök, ennek ellenére továbbra is mentességet élvez. A február 12-én megrendezésre kerülő gálavacsorára a Keren Hayessod zsidó szervezet mintegy 600 vendéget hívott. Robert Equey, a szervezet ügyvédje a Tribune de Geneve újságnak a lemondás okaként azt mondta, attól féltek, hogy esetleg elfajul a Bush elleni tiltakozás.
Bush meghátrált, nem mer Genfbe menni
George W. Bush, az Egyesült Államok előző elnöke az erős tiltakozások hatására lemondta genfi látogatását. Több szervezet is beperelte Busht Svájcban az emberi jogok megsértése miatt.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.