Az emberek Mubarak távozását követelő jelszavakat skandáltak, és a felakasztott elnököt ábrázoló táblákat tartottak. Mások olyan táblát vittek, amelyen az elnök fotója alatt az a felirat állt: "Lehullik a fejed!".
Sokan - a kijárási tilalom ellenére - a Tahrír téren, a tüntetők fő gyülekezési helyszínén töltötték az éjszakát. Kairó központja felett helikopterek köröznek, a hadsereg pedig ellenőrzése alá vonta a belvárosba vezető utakat.
"A vérontás elkerülése" érdekében a hatalomból való távozásra szólította fel kedden az elnököt közös közleményben ötven egyiptomi emberjogi szervezet.
A hadsereg hétfőn bejelentette, hogy nem fog erőszakot alkalmazni a tüntetőkkel szemben, s követeléseiket "legitimnek" nevezte. A nap folyamán több tízezren tüntettek Kairóban és más egyiptomi nagyvárosokban az államfő távozását követelve. A tiltakozók általános sztrájkra hívtak fel, és kedden egymilliós tömegtüntetésre Kairóban és Alexandriában. A hatóságok, hogy megakadályozzák nagyobb tömegek mozgását az országon belül, felfüggesztették a vonatközlekedést.
A külföldi országok ezzel párhuzamosan igyekeznek minél gyorsabban kimenekíteni állampolgáraikat Egyiptomból. Az Air China és a Hainan kínai légitársaságok kedden 480 kínai állampolgárt szállítottak el Egyiptomból. Két másik kínai járat Kairóba tart, ezzel egy időben a China Southern Airlines gépe Luxorban vett fedélzetére 220 hongkongi utast. Peking utasította a kínai utazási irodákat, hogy függesszék fel az Egyiptomba irányuló utakat.
Tajvan 500 embert menekít ki a közel-keleti országból charter- és menetrendszerinti járatokon.
A kairói nemzetközi repülőtéren a tokiói kormány által bérelt három repülőgép vár arra, hogy haza szállíthassa a japán turistákat.
Az európai légitársaságok, köztük a Lufthansa, az Austrian Airlines és az Air Berlin, közölte, hogy nagyobb befogadóképességű gépeket állít forgalomba, illetve mentesítő járatokat indít.
Oroszország is felszólította állampolgárait, hogy ne utazzanak Egyiptomba, miközben ott még mindig negyvenezer orosz tartózkodik.Az egyiptomi történésekkel kapcsolatos híreket kövesse itt!
Már gyűlik a tömeg Kairó főterén
Az egyiptomi főváros központjában kedd reggelre már több mint ötezren gyűltek össze, hogy részt vegyenek a Hoszni Mubarak államfő elleni tömegdemonstráción, amelyen a szervezők reményei szerint egymillióan lesznek.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.