"Ez hazugság! Olyan szavakat adtak a számba, amelyeket soha nem ejtettem ki, fel vagyok háborodva azon, amit tegnap olvastam a Le Journal du Dimanche-ban (JDD). Az orvosok azt mondták, hogy nem Alzheimer-kórban szenved. Én hiszek nekik" - mondta Bernadette Chirac hétfőn az Europe 1 kereskedelmi rádiónak adott interjújában. "Ha a férjem ebben a betegségben szenvedne, megmondanám" - tette hozzá, de azt elismerte, hogy a volt elnöknek "problémái vannak a járásával, a hallásával" és időnként emlékezetkiesése is van. A JDD vasárnap terjedelmes írást közölt Chirac egészségi állapotáról. Ebben az jelent meg, hogy a volt elnök felesége az egyik hozzátartozónak Alzheimer-kórról beszélt.
Chirac felesége cáfolja férje Alzheimer-kórját
Jacques Chirac volt francia államfő felesége cáfolta, hogy férje Alzheimer-kórban szenved és jelezte: az exelnök jelen lesz márciusban kezdődő perén.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.