Auli szerint akkor döntenek véglegesen a beruházásról, ha a Sah-Deniz-II gázmezőről elegendő gázt tudnak lekötni a Nabucco számára. Mint elmondta, jelenleg kemény tárgyalásokat folytatnak a gázmező kiaknázásáért felelős konzorciummal, és ennek március végi lezárásán dolgoznak. Bár Auli szerint a gyors döntés mindenki érdeke, néhány hónapon azonban ez nem múlik.
Az azerbajdzsáni Sah-Deniz-II gázmezőt Auli mindenképpen a Nabucco központi gázforrásának gondolja. A gázmezőről óvatos becslések szerint is évi 16 milliárd köbméter gáz lesz kitermelhető. Azerbajdzsánból a Nabucco számára 8-10 milliárd köbméter gáz jöhet.
A Nabucco konzorcium mellett a kínaiak és az oroszok is érdeklődnek a kaszpi-térség gáza iránt. Ugyanakkor a Nabucco számára 2-3 forrás bevonása lenne ideális, vagyis Azerbajdzsán mellet Türkmenisztán és Irak is potenciális szállítóként szerepelhet.
A források lekötése szempontjából segíthet José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke, valamint Günther Oettinger energiaügyi biztos nemrégiben lezajlott térségi látogatása. "A politikai akarat megvan" - mutatott rá Auli, hangsúlyozva azt is, hogy amióta a Nabucco beruházás előtérbe került, a kaszpi-térségi gázárak jelentősen nőttek.
Auli mintegy 3 és féléves építési időben gondolkodik a Nabuccót illetően, a finanszírozás ügyében pedig - mint elmondta - tavaly szeptemberben több nemzetközi pénzügyi intézménnyel írtak alá szándéknyilatkozattal felérő dokumentumot, amelynek alapján a pénzintézetek elvégzik a beruházás értékelését, majd döntést hoznak a kért 4 milliárd eurós finanszírozásról.
Bár Auli még feltételesen fogalmazott, az Európai Bizottság (EB) keddi nyilatkozata szerint már biztosított a Nabucco földgázvezeték ellátása: a Kaszpi-tenger térségének földgázkitermelő országai támogatják az orosz forrásoktól független projektet és konkrét ígéretet tettek földgázszállításra. Günther Oettinger energiaügyi biztos szerint a Nabucco-projekt "kettő vagy három éven belül" megindulhat, a szükséges földgázmennyiséget pedig azeri és türkmén forrásból fedezik majd.
Az EU-bizottság elnöke és Oettinger január közepi kaszpi-térségi látogatásán az Európai Unió áttörésnek számító gázszállítási megállapodást kötött Azerbajdzsánnal, és ez lehetővé teszi a déli energiafolyosó létrehozását. Jelenleg még több vezeték is esélyes a déli energiafolyosó kialakítására, köztük a Nabucco gázvezeték. Azerbajdzsán a következő hónapokban dönti el, hogy melyik kaphat hozzáférést a Sah Deniz II mező gázkészleteihez. Az EU arra számít, hogy a döntés márciusig megszületik.
Döntő az idei év a Nabucco számára
Döntő év lesz az idei a Nabucco gázvezeték szempontjából - jelentette ki egy bécsi gázkonferencia előzeteseként az APA hírügynökségnek nyilatkozva kedden Werner Auli, az OMV gázüzletágának vezetője.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.