A BBC kedd este - egyelőre nem hivatalosan - közölte emellett, hogy igen jelentős leépítések is várhatók a World Service-nél, amelynek 2400 munkatársa közül az előzetes bejelentés szerint 650-et szélnek eresztenek.
A hivatalos bejelentés a következő két évre tervezett intézkedésekről várhatóan szerdán hangzik el, de a BBC kedd esti értesülései szerint a takarékossági lépéseknek várhatóan a szerb, az albán, a macedón, valamint a karibi térségbe sugárzott angol és az Afrikába irányuló portugál nyelvű adások esnek áldozatául.
A leépítéssel a BBC vezetése évi 46 millió fontot (15 milliárd forintot) kíván megtakarítani. A BBC 1932-ben alapított Világszolgálatának jelenleg évente 272 millió fontos működési költségeit eddig teljes egészében a brit külügyminisztérium fedezte, ám a tavaly májusi választásokon hatalomra került konzervatív-liberális kormánykoalíció októberben bejelentette, hogy a súlyos költségvetési helyzet közepette elkezdett általános megszorító program részeként a World Service finanszírozását áthárítja a BBC-re.
A BBC Világszolgálata 2005 végén bezárta a magyar, a bolgár, a horvát, a cseh, a görög, a kazah, a lengyel, a szlovák, a szlovén és a thai szekciót. Nigel Chapman, a World Service akkori igazgatója a lépést annak idején azzal indokolta, hogy a kelet-európai adások a hidegháború idején "a szabad, független információ jelzőfényei voltak", azóta azonban ezek az országok átalakultak, sok közülük az EU tagja lett, a független média virágzik, valós választási lehetőség van a tévék és rádiók között.
Ebben a helyzetben a World Service hallgatósága csökkenni kezdett: a kelet-európai országokban a megszüntetés évében már hárommilliónál is kevesebben hallgatták az adásokat, jóllehet még öt évvel korábban is csaknem hétmilliós volt a hallgatói tábor - fejtegette annak idején a World Service igazgatója.
A BBC akkoriban cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a megszüntetett kelet-európai adások a nem sokkal később elindított arab nyelvű BBC-hírtelevízió finanszírozási igényeinek estek áldozatául; az akkori hivatalos megfogalmazás szerint a felszámolt rádióadások "a prioritások átrendezésének" jegyében szűntek meg.
Újabb nyelveken hallgat el a BBC Világszolgálata
Takarékossági okokból újabb idegen nyelvű - köztük kelet-európai - adásokat szüntet meg a BBC Világszolgálata, amely néhány éve, sok más külföldi adással együtt már felszámolta magyar nyelvű műsorszolgáltatását is.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.