A nacionalista és magyarellenességéről elhíresült párt vezetőségének nyilatkozata szerint a Fidesz lépéseit "az egész demokratikus Európa elítéli, de (a párt) céljai Szlovákiában meglepően könnyen éltető közegre találnak". "A Fidesz hatalmába kerítette a Magyar Köztársaság egész társadalmi és politikai életét, ahol precedens nélküli diktátori módon viszi keresztül a törvényeket, amelyek a szlovák államiság és a Szlovák Köztársaság területi egységének a likvidálására is szolgálnak" - áll a nyilatkozatban. "Egyebek között ezért is fogjuk nagy figyelemmel kísérni a magyar államfő csütörtöki szlovákiai látogatását, s reagálni fogunk rá" - zárul a dokumentum, amelyet a szlovák közszolgálati TASR hírügynökség hozott nyilvánosságra.
SNS: a szlovák vezetők ne kollaboráljanak a magyar politikusokkal
Az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöksége szerdán felszólította a szlovák kormányt és a parlamentet, hogy ne kollaboráljanak a Magyar Köztársaság képviselőivel, főleg ne a szélsőséges Fidesszel.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.