"Nem gondolom, hogy Franciaország lassan reagált volna. Elmondtuk, amit el kellett mondanunk, anélkül, hogy beavatkoztunk volna az eseményekbe" - mondta a francia külügyminiszter a Le Journal du Dimanche című vasárnapi lapnak adott interjújában. Michele Alliot-Marie ugyanakkor úgy vélte, hogy az a tény, hogy Tunézia francia protektorátus volt, Párizst "visszafogottságra" kötelezi."Nem akarunk olajat önteni a tűzre, hanem inkább minden erőnkkel segíteni szeretnénk egy baráti népet, anélkül, hogy beleszólnánk (a dolgaikba)" - hangsúlyozta. Hozzátette: "Tudomásul vesszük az új helyzetet, és a leghatározottabban azt állítjuk, hogy a tunéziaiaknak a nagyobb demokrácia és nagyobb szabadság iránti vágya csak akkor valósulhat meg, ha mielőbb szabad választásokat rendeznek".Nicolas Sarkozy államfő néhány órával a tunéziai elnök bukása után szombaton rövid közleményben tudatta álláspontját: "A tunéziai nép hetek óta kifejezi a demokráciavágyát. Franciaország ehhez határozott támogatást nyúlt, miután számos baráti szál fűzi Tunéziához".Ezzel egy időben, a francia kormány rendkívüli ülése után, Francois Baroin kormányszóvivő arról tájékoztatott, hogy Párizs semmiképpen nem kívánta befogadni az elmenekült tunéziai elnököt. Franciaországban legalább 600 ezer olyan tunéziai él, akik nem kedvelik Ben Alit, jelenléte Párizsban feltehetően tüntetéseket váltana ki, a francia rendőrség pedig nem tudja a biztonságát garantálni.A kormányszóvivő azt is jelezte, hogy Franciaországban zárolják a volt tunéziai elnök családjának minden bankszámláját, valamint "ebben a rendkívüli helyzetben, Ben Ali francia területen tartózkodó családja nem maradhat tovább az országban". A volt tunéziai elnök egyik lánya gyermekeivel pénteken érkezett a Párizs közeli Eurodisney egyik szállodájába, ahonnan állítólag szombat délután ismeretlen helyre távozott. A francia kormány korábban csak óvatosan volt hajlandó Ben Ali politikáját bírálni, és elsősorban tevékenységének pozitív oldalait - a gazdasági stabilitást és a radikális iszlámmal szembeni határozott fellépését - emelte ki, tagadva a tunéziai rezsim rendőrállam jellegét, valamint az emberi jogok megsértését, amire a jogvédő szervezetek folyamatosan felhívták a figyelmet a francia médiában. Axel Krause, az amerikai Transatlantic Magazine párizsi tudósítója a France Info hírrádiónak adott interjújában azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok és európai szövetségesei gazdasági és stratégiai érdekeik miatt, elsősorban a radikális iszlámtól tartva támogatják az észak-afrikai országok tekintélyelvű vezetőit. A tunéziai válságot szerinte nem szabad elszigetelt jelenségként kezelni, s szót kell ejteni Algériáról, Líbiáról és Egyiptomról is, amely országokban "szintén sok a mozgolódás". Az elemző Hillary Clinton amerikai külügyminiszterre hivatkozva úgy véli, hogy amennyiben a nyugati világnak nem sikerül az észak-afrikai országokban a tekintélyelvű rezsimek helyett demokratikus berendezkedés létrejöttét segítenie, az iszlamisták és a terroristák nyerhetnek egyre nagyobb teret a térségben.
Párizs az utolsó pillanatig támogatta az elmenekült tunéziai elnököt
A Franciaország és egykori gyarmata, Tunézia közti összetett kapcsolatok miatt Párizs heteken át késlekedett egyértelmű álláspontot kialakítani a tuniszi tüntetésekről: a francia kormány az utolsó pillanatig támogatta a volt tunéziai elnököt, s csak annak bukása után fejezte ki először támogatását a tüntetők iránt. Párizs azóta egyértelműen jelezte: Zin el-Abidin Ben Ali és családtagjai nem kívánatos személyek Franciaország területén.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.