A konzervatív francia újság brüsszeli tudósítása szerint hagyománynak számít, hogy az EU soros elnöki tisztét ellátó tagállam feldíszíti az Európai Tanácsnak azt a központi épületét, ahol az üléseket szokták tartani. A magyar díszek egyike a 202 négyzetméteres szőnyeg, amely mozaikszerűen mutatja be Magyarország történelmének legdicsőségesebb pillanatait az államalapító Szent Istvántól Vasarelyig, Liszt Ferenctől a Rubik-kockáig.A lap szerint addig semmi gond nincsen, amíg a látogató el nem érkezik ehhez a bizonyos térképhez, amelyen azok a területek, amelyeket Magyarország az 1920-as trianoni szerződéssel elvesztett, a határain belül találhatók. A jelenleg Horvátországhoz tartozó Zágrábtól az ukrajnai Csernyivciig a szlovákiai Pozsonyon a szerbiai Újvidéken és a romániai Brassón át - említi meg a lap.A Le Figaro kiemelte, a magyar diplomácia visszautasítja, hogy bármilyen nosztalgiázó vagy soviniszta gondolat vezérelte volna. "Egyszerűen csak a Habsburg-birodalmat idéztük meg" - mondta egy szóvivő a lapnak. A Le Figaro megjegyzi, hogy a magyar történelemben 1848 egyszerre jelenti a Kossuth-féle Bécs elleni forradalmat és az Osztrák-Magyar Monarchia virágzó korszakának a kezdetét. A szomszédos országok azonban, amelyekben közel egy évszázada mintegy 2,5 millió, az anyaországtól elszakított magyar él, a lap szerint ezt nem így értelmezik.Hivatalos tiltakozás nem hangzott el, de a revansvágy vagy az irredentizmus bármilyen jele gyanút ébreszt, az északi- és a dél-balkáni országokban egyaránt - hangsúlyozza a lap.A pillanat azért is tűnhet elhibázottnak a Le Figaro szerint, mert Orbán Viktor miniszterelnök mostanában jelentette be, hogy a magyar állampolgárság mellett esetleg választójogot is szándékában áll adni "a volt birodalomhoz tartozó magyarok minden leszármazottjának, ha ezt kérelmezik".
A lap szerint megvan a kockázata annak, hogy az a tény, hogy jelenleg Magyarország reflektorfényben áll, olaj lehet a tűzre: az Európai Parlamentben szerdán fogadják ugyanis Orbánt. Joseph Daul, az Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője pedig a Le Figaro tudósítója szerint már előre leszögezte, hogy elfogadhatatlan a határok el nem ismerése.
A felzúdulást keltő magyar szőnyegről írt a Le Figaro
A médiatörvény miatt Európában nehéz helyzetbe került Magyarország újabb gyanúba keveredett, miután az Európai Unió soros magyar elnökségét a brüsszeli hatalom szívében népszerűsítő óriási kultúrtörténeti szőnyegen helyet kapott a Habsburg-birodalom egyik olyan 1848-as térképe is, amelyen "Buda és Pest vezetői a mainál háromszor nagyobb területen uralkodtak" - írta hétvégi számában a Le Figaro.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.