A magasabb útdíj bevétel a cseh gazdaság beindult növekedésének, illetve az új autópálya szakaszok megnyitásának következménye. A néhány hónapja üzembe helyezett prágai körgyűrűn például naponta átlagban egymillió korona útdíjat szednek be.
Csehországban négy éve vezették be az elektronikus útdíjat, azóta az állam bevételei összesen 23,8 milliárd koronára rúgnak. Az elektronikus útdíjrendszert a Kapsch társaság építette, s a költségek 18 milliárd korona körül voltak. Az összeg utolsó részletét tavaly fizette ki a cseh kormány a konszernnek.
"A válság lassan mögöttünk van. A teherszállítás kezd magához térni, s növekedni. Az eredményt bizonyára az is befolyásolta, hogy 2010 januárja óta a 3,5 tonnás kocsiknak is fizetniük kell" - nyilatkozta Martin Felix, a CESMAD Bohemia, a fuvarozókat tömörítő szövetség szóvivője.
Az idén az elektronikus útdíj, amelyet a 3,5 tonnánál nagyobb teherkocsik fizetnek, mintegy 25 százalékkal megemelkedett. 2007 óta ez az első árváltozás. Martin Felix szerint a kisebb teherkocsik a bevételek tíz százalékát adják, a többi a kamionokra esik.
A cseh közlekedési tárca azzal számol, hogy az idei bevételek elérhetik a 8 milliárd koronát, 2012-ben pedig a 9,1 milliárd koronát.
Ugyanakkor nem minden működik úgy, ahogy azt a hatóságok szeretnék. Komoly problémák vannak például a külföldi kamionsofőrökkel, akik fizetés nélkül próbálják meg használni a cseh utakat. A rájuk kirótt több mint 70 millió koronás büntetésnek csak 40 százalékát sikerült behajtani.
"A jelenlegi szabályozás szerint külföldön nincs lehetőségünk behajtani a kirótt büntetést" - magyarázta a helyzetet Jirí Barták, a vámigazgatóság szóvivője. Vít Bárta, cseh közlekedési miniszter jelezte: a közeljövőben olyan intézkedéseket terveznek, amelyek változtatnak a helyzeten. Azt is mérlegelik, hogy bizonyos szabálysértés esetén a hatóságoknak joguk lesz leállítani és visszatartani a külföldi kamiont egészen a bírság megfizetéséig.
Csehországban a fizetős útvonalak hossza meghaladja az 1300 kilométert, autópályákról, valamint gyorsforgalmi és első osztályú utakról van szó. Az utóbbiak hossza mintegy 180 kilométer.
Rekordnagyságú útdíj-bevétel Csehországban
Rekordnagyságú összeget, 6,57 milliárd korona útdíjat szedtek be tavaly Csehországban. Ez egymilliárd koronával nagyobb összeg, mint 2009-ben - közölték kedden Prágában.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.