A portál által közzétett dokumentumok - amelyekből az El País című spanyol lap és a panamai sajtó is tallózott szombaton - szerint Ricardo Martinelli panamai elnök tavaly augusztusban Barbara Stephenson amerikai nagykövetnek SMS-t küldött, segítségét kérve a lehallgatásokhoz. A tavaly elnökké választott Martinelli egy listát is továbbított a nagykövetnek, amelyen a célszemélyek neve is szerepelt. Az államfő az amerikai kábítószer-ellenes ügynökség, a DEA lehallgatási programját akarta felhasználni politikai ellenfelei utáni kémkedésre. A nagykövet elutasította Martinelli kérését, s ezután az államfő burkoltan azzal fenyegetőzött, hogy nem fogja segíteni az amerikai kormányt a kábítószer-ellenes fellépésben Panama területén. Az amerikai nagykövet jelentésében a panamai elnök államférfihoz nem méltó "zsarolási hajlamáról" tájékoztatta feletteseit. A WikiLeaks kiszivárogtatása alaposan megtépázhatja a roppant népszerű államfő tekintélyét. Martinelli közölte szombaton, hogy a diplomáciai dokumentumokban szereplő állítások félreértésen alapulnak, és cáfolta, hogy kérte volna ellenlábasai telefonjainak lehallgatását.
A panamai elnök le akarta hallgattatni riválisait
A panamai elnök politikai ellenfelei lehallgatására akarta rávenni az amerikai hatóságokat - derül ki a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai iratokból.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.