A lengyel elnök a mostani strasbourgi plenáris ülés kezdetén, hétfőn jelentette be, hogy Bloomot büntetésben részesíti, mert nem kért bocsánatot múltkori viselkedéséért. A brit képviselőnek a novemberi vita idején el is kellett hagynia az üléstermet, miután Schulznak - az uniós tagországok gazdasági együttműködésének fontosságáról szóló - beszéde alatt az "egy nép, egy birodalom, egy vezér" (Ein Volk, ein Reich, ein Führer) jelmondatot hangoztatta. Az incidens után az öt legnagyobb EP-frakció (kereszténydemokraták, szocialisták, liberálisok, zöldek, konzervatívok) vezetői közös közleményt adtak ki, amelyben egyhangúlag elítélték Bloom sértő megjegyzéseit. Godfrey Bloom összesen több mint kétezer eurónyi napidíjtól esik el büntetése miatt.
Napidíjmegvonással büntették az EP-ben nácizó képviselőt
Hétnapnyi napidíjmegvonással büntette Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke Godfrey Bloom brit euroszkeptikus képviselőt, mert az előző plenáris ülésen egy náci jelmondatot idézett, Martin Schulz szocialista frakcióvezetőt pedig "antidemokratikus fasisztának" nevezte.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.