Az írek a pénz jelentős részét a válságos helyzetbe került bankrendszerük megszilárdítására fordítják majd. Tíz milliárd eurót azonnal banki feltőkésítésre fordítanak, 25-öt pedig a bankszektor esetleges további pénzügyi "injekciózásának" céljára tesznek félre. Az ír bankok a korábbi években eszközölt, nagyon kockázatos hitelkihelyezéseik következtében jutottak a tönk szélére.
Az uniós pénzügyminiszterek keddi tanácskozása előtt hétfő este az euróval fizető országok pénzügyi tárcavezetői előzetes megbeszélést tartottak. Arra a közös következtetésre jutottak, hogy nincs szükség az "európai pénzügyi stabilitási eszközként" emlegetett mentőkeret bővítésére, a készenlétben álló pénz elég a nehéz pénzügyi helyzetbe kerülő országok megsegítésére.
"Nem hoztunk új döntéseket" - közölte Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, az úgynevezett eurócsoport elnöke a késő estébe nyúlt brüsszeli eszmecsere utáni sajtótájékoztatón.
Előzőleg elhangzottak olyan feltételezések, hogy a görög, majd az ír mentőcsomag elfogadása nyomán fel kell tölteni a mentőkeretet, és ezzel kell bátorító jelzést adni a pénzügyi veszélyzónába került, vagy ahhoz közelítő további országoknak. Főként Portugáliát emlegetik ebben az értelemben.
Az euróövezeti pénzügyminiszterek azonban most nem azt a megoldást választották, hogy a pénzügyi piacok megnyugtatása végett az eddiginél is robusztusabbá tegyék a készenlétbe helyezett mentőkeretet, hanem - az ülésről kiszivárgott értesülések szerint - inkább azt, hogy bírálatokat fogalmazzanak meg Lisszabon címére, mondván, a kormány egyelőre nem tett meg minden tőle telhetőt a költségvetési és versenyképességi gondok kezelése érdekében.
A mentőkeret - elsősorban Belgium által szorgalmazott - bővítésének ötlete mellett az előző napon az is felmerült, történetesen éppen Juncker, valamint Giulio Tremonti olasz pénzügyminiszter részéről, hogy páneurópai kötvényeket lehetne kibocsátani. Az eurócsoport ülésén azonban ettől is elzárkóztak.
A pénzügyi veszélyzónához meglehetősen közel került országok sorában az elemzők szerint Portugáliát Spanyolország, illetve - valamivel jobb helyzetben - Olaszország követi. A spanyoloknak azonban a miniszterek, csakúgy, mint Portugáliának, nem nagyobb pénzeszsákot ígértek, hanem érdemibb reformprogramot javasoltak.
Hivatalosan is jóváhagyták az ír mentőcsomagot
Hivatalosan is jóváhagyták kedden az uniós országok pénzügyminiszterei az Írország megsegítésére kidolgozott 85 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagot. A konstrukciót egy héttel ezelőtt dolgozták ki, a mentőakcióban részt vesz a Nemzetközi Valautaalap (IMF) is.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.