Mark Stephens a BBC-nek vasárnap adott interjúban úgy fogalmazott, hogy "aggasztják az ügy háttérében meghúzódó, szemlátomást politikai indítékok". Az ügyvéd szerint Assange számos alkalommal megpróbált kapcsolatba lépni az ügyben eljáró ügyésszel, de hasztalan. Attól tart, hogy mihelyt védence a svéd hatóságok kezére kerül, kiadják az Egyesült Államoknak. Svédország kérésére pénteken új nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki az Intepol Assange ellen nemi erőszak, továbbá szexuális zaklatás elkövetésének gyanújával.
A WikiLeaks vezetője ellen hajtóvadászat folyik - az ügyvédje szerint
Politikai indíttatásúnak tartja a védence elleni hajtóvadászatot a Wikileaks internetes portál körözött alapítójának, Julian Assange-nek az ügyvédje.
Olvastad már?
Niall Ferguson történész: A kemény igazság az, hogy a nyomás Ukrajnára nehezedik
Amerikai politológus a New York Timesban: Trump elintézte, hogy az USA immár nem különleges nemzet
A német szövetségi kormánykoalíció sorsát latolgatják a német lapok a két vasárnapi tartományi választás után
Új uralkodó a norvég monarchia élén, ahol a király nővérének sámán a férje és a nevelt fiára börtön vár
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.